Nemzetközi vizeken a Slingshot

A Facebook alkalmazása világszerte elérhető

Czipperer Dia, 2014. június 25. 15:59

A Facebook egy héttel ezelőtt mutatta be Slingshot alkalmazását, amely Snapchat kihívóként került be a köztudatba. Az applikáció az USA-ban mutatkozott be, de a mai napon a hivatalos blogon bejelentették, hogy nemzetközi felhasználók számára is elérhetővé vált.

Múlt héten, néhány nappal a Slingshot bemutatkozása után a Facebook Messenger videóüzenet funkcióval bővült. Az új alkalmazás azonban hamar eltűnt a színről, mert – ahogy a Facebook szóvivője elmondta, véletlenül tették közzé.

 

Ezután néhány nappal mégis megjelent, ám ez idő alatt csak az Egyesült Államokban volt elérhető, de miután többen is jelezték világszerte, hogy szeretnék kipróbálni, a mai naptól nemzetközi szinten is elérhetővé vált.

 

A Slingshottal a Snapchathez hasonlóan a felhasználók képeket és videóüzeneteket küldhetnek egymásnak. Az egyes fotókat szerkeszthetik is: különféle színeket, szöveget adhatnak hozzá, majd elküldhetik barátaiknak. Itt jön a csavar a dologba: a barát/ismerős egészen addig nem látja, mit küldtünk neki, amíg ő nem dob valamit nekünk. Miután megtekintettük az adott tartalmat, eltűnik az éterben, és nem látjuk többet.

 

 

 

 

A blogon azt írják, valami olyasmit szerettek volna alkotni, amelyben senki nem passzív, hanem mindenki alkotóvá válik. Megtetsztett nekik a Snapchat logikája, ezt turbózták tovább.

 

Az alkalmazás elérhető Android és iOS operációs rendszerű készülékekre. Az Android verziók közül a Jelly Bean és a KitKat, az iOS-nél a 7-es vagy frissebb verziókat támogatja.

 

 

Forrás: Slingshot blog; Képek: abcnews.go.com, techcrunch.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39