A T-Systems és a Synergon üzemeltetheti a Futár rendszert

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 3. 10:26

A T-Systems Magyarország Zrt. és a Synergon Integrator Kft. üzemeltetheti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Futár rendszerét 5 éven keresztül - közölte a BKK.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tender eredménye szerint a két cég 5,3 milliárd forintért vállalta a forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer üzemeltetését. A BKK ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt írta, még 2013-ban döntöttek arról, hogy fővállalkozóra bízzák az üzemeltetést, hogy a feladatnak egy személyi felelőse legyen és egy probléma esetén ne egymásra mutogassanak a különböző vállalkozók.
 

A tenderen egyedül a konzorciumban induló T-Systems és a Synergon Integrator adott be érvényes ajánlatot, a tárgyalási szakaszban az eredeti árhoz képest 46 százalékkal kedvezőbb árat sikerült elérni. Az 5 éves időtartamra szóló szerződést már aláírták, a két cég havi 88 millió 250 ezer forintért üzemelteti a rendszert.
 

Ennek fejében a konzorcium működteti és javítja egyebek mellett a teljes informatikai hátteret, a wifi-hálózatot, a járműveken lévő fedélzeti egységeket és utastájékoztató eszközöket, a közterületi kijelzőket, a jelzőlámpa-befolyásoláshoz szükséges modulokat, a mobilos utastájékoztató alkalmazást. Ezek mellett vállalniuk kell a rendszer működtetése során felvetődő járulékos költségeket, tartalékkészletet kell biztosítaniuk az eszközökből és ezekre biztosítást kell kötniük.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A digitális oktatáshoz tervezett interaktív kijelzőmegoldásokat az LG

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy piacra dobja a CreateBoard elnevezésű, új, digitális oktatást segítő termékcsaládot. A 86TR3DK, a 75TR3DK, a 65TR3DK és 55TR3DK modellekből álló portfóliót a tantermekbe tervezte a vállalat: a CreateBoard kijelzők 40 pontos*  multi-touch érintőképernyővel teszik teljessé az interaktív tanítás és tanulás élményét. Az eszközök ráadásul kényelmesen összekapcsolhatók különféle digitális oktatási alkalmazásokkal, miközben a távoli elérést egy könnyen kezelhető felhőalapú megoldás biztosítja.** 

2023. május 29. 11:50

Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon

A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon, egyfajta interaktív vállalkozói marketplace. Az egyedülálló és ingyenes üzletfejlesztési platform, a Brillit, ezzel egy olyan digitális szolgáltatáskereső felületet hoz létre saját – már most is 4000 céget és vállalkozót tartalmazó adatbázisából –, ahol bárki, legyen az magánszemély vagy cég, könnyen rátalálhat az igényeinek megfelelő szolgáltatásra. Ezzel párhuzamosan az oldalra regisztráló szolgáltatók saját profiljuk kitöltésével erősíthetik online jelenlétüket, és ezáltal jelentősen támogathatják értékesítési törekvéseiket.

2023. május 29. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01