Szuperszámítógépek a Forma 1-en

forrás: Prím Online, 2014. július 25. 15:38

Évről-évre több száz millióan követik a Forma 1-es versenyeket világszerte. Talán kevesen tudják, de a Forma 1 történetében is fontos szerepet játszanak a szuperszámítógépek. A szuperintelligens és szupergyors gépeket elsősorban az áramlásdinamikai modellezés területén vetik be. Ezek a rendszerek ugyanis átlagosan közel 17 óra alatt hajtanak végre egy olyan szimulációt, ami egy otthoni notebookkal 5 hónapig tartana.

A világban 1950 óta rendeznek Forma 1-es versenyeket. Az első ilyen futamot a ma már klasszikusnak számító Silverstone-ban tartották meg. Ahogy a technika, úgy a Forma-1-es autók is évről évre fejlődnek. Míg az 1960-as években még „csak” 220 lóerős járművekkel versenyeztek a pilóták, ma már 780 lóerős motor hajtja az autókat. De nem csak a teljesítmény területén változott rengeteget a sportág, hanem a versenyautók elektronikai felépítésében, a gumiabroncsok szerkezete, összetétele tekintetében és természetesen folyamatosan fejlődik a járművek aerodinamikai kialakítása is.

 

Utóbbi területen kimagasló szerepe van a szuperszámítástechnikának. A Forma 1-es csapatok már régóta használnak sokprocesszoros szuperszámítógépeket az áramlástani modellezéshez, azaz a CFD elvégzéséhez. A tesztek során számítások milliárdjait végzik el a számítógépek, amelyek révén a versenypályán mozgó jármű körül áramló levegőt szimulálják. Az eljárás révén előre jelezhetővé válik a legapróbb változás is, amelyet az alkatrész megváltoztatása eredményez a leszorító, és a húzóerő alakulásában. Az is tesztelhető, hogy a szerkezeti átalakításnak milyen kihatása van az autó sebességére és irányíthatóságára.

 

Egy tavaly üzembe helyezett ilyen szuperintelligens gép például akár 17 óra alatt is képes végrehajtani egy olyan szimulációt, amely egy otthoni notebooknak 5 hónapig tartana. Így a csapatok által kifejlesztett aerodinamikai megoldás már azelőtt leellenőrizhető és vizuálisan is megjeleníthető, hogy elkezdenék a prototípusok legyártását és szélcsatornában való tesztelését. Tehát egyértelműen kijelenthető, hogy ma már a szuperszámítástechnika alkalmazása az autógyártás, autófejlesztés területén a versenyképesség elengedhetetlen tartozéka, ráadásul költséghatékony is, hiszen felesleges gyártási és időigényes tesztelési folyamatokat vált ki a szimulációs eljárásai révén.

 

Magyarországon már a kilencvenes években felmerült a gondolat, hogy a hazai kutatói szférának szüksége lehet egy ilyen eszközrendszerre. Az ügyet végül a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) karolta fel, és 2001 elején sikeresen be is üzemelték a NIIF Victor Hugo utcai központjában az első szuperszámítógépet. Azóta több beruházás is történt a rendszer fejlesztése érdekében.

 

Jelenleg is zajlik az úgynevezett „Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban” elnevezésű projekt, melynek következtében 2014 végéig megnégyszereződik a magyar szuperszámítástechnikai összkapacitás. Ezt a gyakorlatra úgy lehetne lefordítani, hogy olyan teljesítménnyel bír majd a hazai rendszer, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 30 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre. A projekt két kiemelt központja Budapest és Debrecen. A Magyar Állam és az Európai Unió összesen közel 2 milliárd forinttal támogatja a projektet.

 

Képek: theengineer.co.uk; automoto.it

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05