Tizenöt ország mérnökhallgatóinak versenyautói a Formula Student Hungaryn

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 12. 14:46

Tizenöt ország autóiparimérnök-hallgatói saját fejlesztésű és építésű versenyautókkal szállnak ringbe a Formula Student Hungaryn augusztus 21. és 24. között a győr-gönyűi kikötőben.

Az ötödik alkalommal megrendezendő programsorozaton Magyarországról a Kecskeméti Főiskola, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói mellett első alkalommal vesz részt a győri Széchenyi István Egyetem csapata, a Miskolci Egyetem pedig kiállítóként szerepel az eseményen. A programot ismertető sajtóeseményt ma tartották a fővárosban, ahol az induló járműveket is megtekinthették az érdeklődők.

 

Augusztus 21-én és 22-én a magyar járműipar szereplői számára statikus versenyszámokat és szakmai találkozókat tartanak, augusztus 23-án és 24-én pedig a nagyközönségnek látványos dinamikus futamokat ígérnek.

 

 

A tavalyi verseny

 

Katona Gellért, a BME csapatának vezetője elmondta: az elmúlt években összesen 450 diák vett részt a csapat munkájában. Idén saját fejlesztésű elektromos autóval indulnak, amelynek elkészültén 60 diák dolgozott. A BME hallgatói minden évben legalább egy külföldi futamon részt vesznek a magyar verseny mellett.

 

Az idei rendezvény újdonsága, hogy ringbe száll a győri Széchenyi Egyetem 30 fős csapata is, amely egy egyhengeres belsőégésű motorral nevez az eseményre. A diákok és az autóipari vállalatok szakmai együttműködését ösztönző Formula Student Hungary-t először 2010-ben tartották. A magyarországi verseny az ötödik az Európában alakult Formula Student futamok sorában. Az első versenyt 1981-ben rendezték meg az USA-ban.

 

Képek: fshungary.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09