A Szigeten mutatkozik be a „Jeles” gyermek jelnyelvi oktató mobilapp

forrás: Prím Online, 2014. augusztus 13. 09:34

Augusztus 13-án, a Szigeten mutatkozik be első alkalommal az érdeklődők a főképp halló gyermekek számára készült jelnyelvi oktató alkalmazást, a „Jeles”. A Hallatlan Alapítvány és a Vodafone Magyarország Alapítvány által kifejlesztett „Jeles” hivatalosan szeptembertől lesz elérhető, és ingyenesen letölthető iOS és Android eszközökre.

A Szigeten bemutatkozó „Jeles” erőteljesen épít a közösségi oldalak vonzerejére. A jelnyelvi ABC-t, több száz jelnyelvi jelet és interaktív jelnyelvi oktató játékokat tartalmazó alkalmazás segítségével a halló gyermekek játékos formában ismerkedhetnek meg a magyar jelnyelvvel, elért eredményeiket megoszthatják a Facebookon és a Game-center falon, de versenyezhetnek a "hónap legjobb játékosa" címért is

 

„Egy olyan generáció nő fel mellettünk, amely reményeink szerint nem tesz majd különbséget siket és halló közt. Hiszünk abban, hogy a közeljövő gyermeke szemében siket társa nem fogyatékos, hanem – mint az egyik legnagyobb nyelvi kisebbség tagja – vele egyenrangú, és az életben egyforma esélyekkel induló partnere lesz. – mondta Nyilas Orsolya, a Vodafone Magyarország belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatója.

 

Magyarországon a becslések szerint 70 ezer siket és hallássérült él, s a harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségnek számító siketek természetes anyanyelvét, a jelnyelvet 2009 óta önálló nyelvként ismerik el. Míg 2009 előtt a halló társadalom mindössze 1 százaléka ismerte és használta a jelnyelvet, az elmúlt 5 évben a civil szervezetek lobbi tevékenységének, társadalmi népszerűsítő munkájának, illetve a jelnyelvi oktatás technológiája fejlesztésének köszönhetően ez a szám megkétszereződött.

 

2006 óta több mint 1500 halló vett részt a Hallatlan Alapítvány által szervezett jelnyelvi tanfolyamokon, s a Hallatlan.hu oldalon található jelnyelvi szótárt használók száma meghaladja a százezret.”- mondta Bartos Pál, a Hallatlan Alapítvány elnöke. „A jelnyelv használatának elterjedése nem csupán a siketek és nagyothallók társadalmi integrációját segíti elő, de komoly előnyökkel járhat a hallók számára is. A viszonylag könnyen és gyorsan elsajátítható nyelv ismerete értéket jelent a mindennapi életben éppúgy, mint a munkaerőpiacon.” – tette hozzá.

 

A Hallatlan Alapítvány és a Vodafone Magyarország Alapítvány évek óta dolgozik a siketek és nagyothallók társadalmi integrációjának elősegítésén, a jelnyelv népszerűsítésén. Az együttműködés első eredménye az interneten és mobiltelefonon egyaránt elérhető jelnyelvi szótár volt, amely mára a jelnyelv elsajátításának hatékony eszköze lett mind a hallók, mind a siketek számára. Ennek gyermekek számára íródott változata, a „Jelelj velünk” 2008-óta elérhető CD-ROM formájában, a Hallatlan.eu oldalon, illetve országszerte több könyvtárban, óvodában, iskolában.

 

A program a visszajelzések alapján több ezer halló gyermeknek nyújtott segítséget a jelnyelvvel való ismerkedésben. A táblagépek széles körű elterjedésével, a közösségi oldalak térnyerésével azonban elengedhetetlenné vált az új, a XXI. század elvárásainak megfelelő komplex gyermek jelnyelvi oktatóprogram, a „Jeles” létrejötte, amelyet augusztus 13-tól 17-ig a Szigeten, az Ability Parkban próbálhatnak ki az érdeklődők.

 

Kép: nightout.gov.uk

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09