Illegálisan másolt DVD-filmek ezreit foglalták le Kazincbarcikán

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 30. 12:47

Illegálisan másolt DVD-filmek ezreit, csaknem háromezer lemezt foglaltak le egy férfi házában, Kazincbarcikán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói

Az írott lemezeket egy ismert hirdetőportálon árulta a férfi, akinél a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pénzügyi nyomozók a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért társadalmi szervezet feljelentése alapján tartottak házkutatást. A férfi az internetes oldalon ötvenforintos áron árulta háromezer filmből álló gyűjteményének darabjait, a nyomozóknak azt mondta, ittas vezetésért kapott büntetését szerette volna kifizetni az eladott DVD-k árából. A gyűjteményt lefoglalták, a férfi ellen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indítottak eljárást, ez a cselekmény akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AR-fejlesztés és e-roller a Hankook közreműködésével

A fenntartható mobilitás szolgálatában a Hankook Tire & Technology mindinkább az olyan digitális megoldásokra fókuszál, melyek formálják és meghatározzák a jövő iparát. Ennek jegyében a Model Solution, a Hankook csoport prototípusokkal és gyártási megoldásokkal foglalkozó tagvállalata idén első alkalommal vett részt a világ legtekintélyesebb technológiai kiállításán, a CES 2021-en. A vállalat bemutatójának középpontjában az AR HMD kiterjesztett valóság headsetje, valamint a high-tech prémium e-rollere állt.

2021. január 28. 16:30

Három szolgáltató 150,2 milliárd forintért licitált mobilfrekvenciákra

A 900 MHz-es és az 1800 MHz-es frekvenciasávok frekvenciahasználati jogosultságainak licitálását szigorú óvintézkedések mellett január 28-án tartotta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A résztvevő Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. összesen 150,2 milliárd forint értékben licitált másfél évtizedre szóló használati jogosultságokért.

2021. január 28. 15:56

Alkalmazkodás, üzleti folytonosság és kobotok: összeszerelés

A blogbejegyzések sorozatában ez a negyedik rész, amely azt kutatja, hogy a kobotok mennyire sokféle módon támogatják az alkalmazkodást és az üzletmenet folytonosságát bizonytalan időkben. Minden bejegyzés egy-egy népszerű UR-kobotra épülő alkalmazást helyez a középpontba és bemutatja, hogy a kobotok milyen rugalmas, jövőbiztos automatizálási telepítéseket tesznek lehetővé különböző méretű vállalatok számára. 

2021. január 28. 15:03

Ötödik generációs P5 processzor Philips készülékekben

A TP Vision eddigi legjobb éve volt 2020, hiszen a P5-ös chippel felszerelt Philips OLED TV-k több mint 100 díjat nyertek el Európa-szerte a “Legjobb TV” versenyeken és teszteken. A vállalat innovációs törekvéseinek eredménye a frissen bemutatott, továbbfejlesztett ötödik generációs P5 MI processzor. 

2021. január 28. 13:27

A UPC Direct mostantól Direct One

A UPC Direct televízió szolgáltató február 1-től Direct One néven folytatja működését. A sok év tapasztalatával rendelkező, a múltban kizárólag magas minőségű műholdas televíziót szolgáltató cég a továbbiakban nagy hangsúlyt fektet az ügyfelek igényeit szolgáló innovatív megoldásokra is, mint az online tévézés és a telefonon, tableten, Smart TV-n széles körben elérhető Direct Now applikáció. 

2021. január 28. 12:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A DokiApp-ot választották az év applikációjának

2021. január 18. 14:59

Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu

2021. január 7. 09:55

Fejlett technológia és ügyfélszám bővülés az Adverticum Zrt-nél.

2020. december 18. 08:54

Új vezérigazgató a Telenor Magyarország élén

2020. december 16. 19:05
online sportfogadás