A komplexitás egyszerűsítése az SAP víziója

Eredmények és tervek az SAP Forumon

Czipperer Dia, 2014. szeptember 9. 17:18

8%-os növekedési ütemmel számolhat az SAP a tavalyi évet illetően. A „pozitív szaltóban” jelentősen közrejátszott az üzleti analitika, amely az egyik legerősebb területe a vállalatnak. Az idei siófoki SAP Forumon nemcsak az eredmények, hanem a további tervek is terítékre kerültek.

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezetője a 17. SAP Forumon beszélt a vállalat eredményeiről, a jövőbeli kilátásokról. Az egykoron sokak által temetett cég szépen halad előre globálisan, és a régióban is sikeres.

 

„Pozitív szaltó”

 

Az SAP Hungary árbevétele a 8%-os növekedéssel 17,5 milliárd forintra kúszott fel, amely bár nem eget rengető, Ablonczy Balázs szerint azonban figyelembe véve mind az informatikai piac növekedését, mind pedig a forintnak a gyengélkedést, valamint azt, hogy a GPD sem szárnyalt a tavalyi évben, még mindig pozitív szaltóval tudnak hozzájárulni a magyar nemzetgazdasághoz.

 

Az SAP piaci részesedése már 40% felett jár szinte minden környező országban, amely nem csak szép számnak tekinthető, hanem komoly és dinamikus részesedésnek is. Az adatbázis-kezelő megoldások területen szintén jól muzsikál a vállalat, hiszen 16%-os piaci részesedésével világszinten a harmadik helyen áll az Oracle és a Microsoft után. A 2013-as év pedig nem csak globálisan, hanem regionális szinten is sikeres volt.

 

A HANA

 

A valós idejű, memóriaalapú adatbázis kezelést lehetővé tévő rendszer egy lépéssel képes kiváltani a korábbi többlépcsős folyamatot, és a következő lépés az lesz a vállalat részéről, hogy teljes tranzakciós lehetőségek alá is szeretnék javasolni a HANA-t mint fejlesztői környezetet. Nem véletlenül került pont a HANA fókuszba, hiszen a megoldás minden felhő típusú portfólió alapeleme is egyben.

 

A cloud megoldások a teljes informatikai piacot megváltoztatják az elkövetkezendő három-öt éves intervallumban. Igaz, az emberek sokszor még mindig szkeptikusan a felhő alapú megoldásokkal szemben, de egyben lehetőséget adnak arra is, hogy elmagyarázzák, az SAP megoldásai mit nyújtanak, és miben mások.

 

Magyarországon körülbelül 20 HANA installáció van jelenleg. Tavaly 10 körül mozgott ez a szám, de ez persze nem jelenti azt, hogy mindegyik azonnal szolgálta az adott vállalat tevékenységét, hiszen hosszabb folyamat ereménye, mire eléri a működési fázist. Mindenesetre ez a szám kétszeresére nőtt, vagyis mostanra már mondható, hogy erős trendnek számít, ami Ablonczy Balázs szerint is szépen bővül a piacon, két fő vonalon.

 

Az egyik az SAP rendszer gyorsítását támogató megoldások, a másik terület pedig az, amikor meglévő nagy adatok feldolgozásából adódó problémák vannak, és ezek megoldására használják a HANA-t. Jelenleg is zajlik egy egészségügyi információs rendszer felépítése, ami komolyabb projektnek számít ezen a területen. Ennek révén egy valós idejű adatelemző rendszerrel tudnak adatokat feldolgozni és előrejelzéseket készíteni.

 

CSR

 

Magyarországon egy másik fontos építkező tevékenység a CSR. Ez a terület is fontos, ha már eredményekről és tervekről van szó. Ez kifejezetten a hátrányos helyzetű gyerekek informatika oktatását szolgálja. Körülbelül 440 gyerek informatikai képzését támogatták az elmúlt néhány évben.

 

Most egy újabb pályázatot indítottak útjára a Digitális Esélyegyenlőség 2014 jegyében, melyre szeptember végéig jelentkezhetnek iskolák és a különféle civil szervezetek.

 

 

Egyre erősödő terület: a kormányzati szektor

 

Ablonczy Balázs kifejtette, szerinte az informatikai piac bizonyos növekedése ebből a tevékenységből is adódni fog.  A vállalatok magyar tulajdonba kerülése, visszahozza ezeknek a vállalatoknak az informatikai költését a magyar piacra. „Ezt nem szabad lebecsülni, mert ebben érték van” – mondta.

 

Ez sok magyar vállalatnak és beszállítónak biztosít majd üzleti lehetőséget. Az SAP felkészült arra, hogy ez a trend folytatódik, és ebben is ők tudnak majd szerepet vállalni.

 

Szépen csendben, mégis dinamikusan

 

Bár az árbevételekhez nem tesz hozzá jelentősen, a kkv-szektor is egy szépen fejlődő területnek számít. 2009-ben jelentették be, hogy megvan az 1000-dik ügyfelük, melyek száma már az 1200-hoz közelít. Ez nem csak annak köszönhető, hogy a vállalat versenyképes és nemzetközi sztenderdeknek megfelelő megoldásokat kínál az ügyfeleknek, hanem a bizalom megléte is elengedhetetlennek bizonyul, hiszen az SAP felirat bár magában bizalomkeltő vagy egyenesen alapkövetelmény sok cég számára, így sokkal könnyebben köttethetnek üzletek.

 

Stratégia hosszú távon

 

A hosszú távú piaci részesedés növekedése mellett a vállalat víziója arra épül, hogy a komplexitást átvigyék egyszerűsítésbe. A cél, hogy a cégek korábban komplexen gondolt kifejezetten, szakmai terület szerinti dolgait olyan irányba terelje, hogy egyszerű, megvalósítható és gyors legyen. Ebben igyekeznek lehetőséget, eszközt és platformot nyújtani az ügyfeleknek.

 

Az SAP nagy kihívása tehát az, hogy a korábbi pénzügyi, szoftverszállítói pozíciójából elmozduljon abba az irányba, hogy az adott iparág legjobb folyamataiban olyan megoldást adjanak, mely támogatja, segíti az üzleti sikert. Ma már nem igaz az, hogy az informatika egy támogató tevékenység, hanem, ahogy Ablonczy Balázs fogalmazott, „az informatika maga a biznisz”.

 

Szerinte a személyre szabottság fog előtérbe kerülni, és nem az ár lesz a meghatározó. Az olcsó gyártás percepcióját az innovativitás váltja fel. Az informatikai trendek, változások ugyanis elkerülhetetlenül áthatják az emberek életét.

 

Egyre többen az ügyfelekért

 

Az SAP elkötelezett a magyar piac iránt, hiszen nem csak pénzt kersnek itt, hanem fektetnek is be. A legnagyobb európai szoftvervállalatként állást foglaltak amellett, hogy az európai ügyfelek Európában kapjanak terméktámogatást, vagyis supportot. Ez egy uniós – nem kötelező jellegű elv – de az SAP ennek jegyében bővíti állományát.

 

Ez Magyarországon is kezd kirajzolódni, hiszen immáron külön csapat foglalkozik ezzel a külföldről áthozott területtel. Az idei évben a korábbi 500 főről 600-ra sikerült emelni a létszámot. Ebben pedig további lehetőségek rejlenek. Meg kell tudni mutatni a központ felé, hogy van nyelveket beszélő olyan munkaerő, aki versenyképessé teszi ezt a szegmenset. Ebben a magyar piac egyelőre nagyon jól áll, ez azt is jelenti, hogy külön irodablokkokat bérelnek majd a jövőben az új munkaerők számára.

 

2014-es várakozások

 

Szeptemberben már lehet becsülni az éves várakozásokat, így Ablonczy Balázs is bátran jósolt 5 és 10% közötti növekedést, amely nagyjából 1-1,5 milliárd forintos árbevétel növekedést jelent. Hisznek abban, hogy együtt tudnak fejlődni az ügyfelekkel, partnerekkel, a regionális piaccal.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09