Új Nexusok a színen

Farkas Norman, 2014. október 18. 11:07

A Google hivatalos blogján, az Android Lollipop társaságában mutatta be a HTC műhelyében készült Nexus 9 táblagépet, valamint a Motorola gyártmányú Nexus 6 mobiltelefont. Mindkét készülék az új rendszerrel a fedélzetén érkezik.

Nexus 6

 

Az új Nexus mobil tulajdonképpen nem is egy hagyományos okostelefon, hanem méretéből fakadóan egy phablet, azaz okostelefon-tablet hibrid.

 

A Motorola gyártósorán készülő újdonság a várakozásoknak megfelelően 6 hüvelykes, 2650 x 1440 pixel (QHD) felbontású kijelzőt tudhat magáénak, ami 496ppi pixelsűrűséggel operál, vagyis elképesztően éles képpel kecsegtet. A prémium megjelenítőt felsőkategóriás hardverelemek veszik körül: a Nexus 6 meghajtásáért egy négy Krait 450 magos, 2,65GHz-es Snapdragon 805 processzor felel, amit Adreno 420 grafikus gyorsító, 3GB RAM és változattól függően 32 vagy 64GB tárhely egészít ki. Utóbbi sajnos nem bővíthető.

 

Ahogy azt már korábban is hallani lehetett, az óriásmobil kiemelkedő képalkotási képességeiről egy 13 megapixeles, f/2.0 fényerejű lencsével és dupla LED villanóval megáldott hátlapi kamera gondoskodik, szelfizéshez és videocsevegéshez pedig egy 2 megapixeles előlapi egység áll rendelkezésünkre.

 

A készülék sztereó előlapi hangszórópárral rendelkezik, így biztosított a megfelelő hangerő és a minőségi hangzás. Üzemidő frontján sem kell csalódnunk az új Nexusban, hiszen hátlapja alatt egy 3220mAh kapacitású, fixen beépített akkumulátor lapul, ami kapcsán kiemelendő, hogy támogatja a Turbo Charging technológiát, így akár 15 perc töltéssel 6 órányi használathoz elegendő szuflát tölthetünk bele. A Google ígérete szerint a telep kapacitása garantálja, hogy 24 órát gond nélkül használhassuk a telefont egy feltöltéssel.

 

A Nexus 6 október 29-étől lesz előrendelhető, és a lefoglalt készülékek várhatóan november folyamán érkeznek meg újdonsült gazdáikhoz. A 32GB-os verzió kártyafüggetlenül 649 dollárért lezs megvásárolható a Google Play Store-ban éjkék és felhőfehér árnyalatokban.

 

Nexus 9

 

A letisztult külsővel megáldott, mindössze 7,9 milliméter vastag készülék gyártásával a korábbi híreknek megfelelően a minőségi eszközeiről ismert HTC-t bízta meg a Google. Az újdonság az előzetes infókhoz hűen a felsőkategóriába sorolandó, ugyanis igen erős hardveres felszereltséggel büszkélkedhet. Előlapját egy 8,9 hüvelykes, 2048 x 1536 képpont megjelenítésére alkalmas IPS LCD kijelző uralja, mely 4:3-as képarányú.

 

A tablet lelke egy Nvidia Tegra K1 chip, amely 2,3GHz-es processzort és Kepler DX1 grafikus gyorsítót tartalmaz. A gyengének cseppet sem nevezhető chipsetet 2GB RAM-mal és változattól függően 16 vagy 32GB tárhellyel fejelték meg a HTC emberei. Sajnos akárcsak a Nexus 6 esetében, itt is kimaradt a repertoárból a microSD kártyahely.

 

 

A Nexus 9 lehet az egyik legszebben muzsikáló táblagép a piacon, hiszen megtalálható előlapján a HTC-től már ismert BoomSound sztereó hangszórópár. Képalkotás frontján is hozza a kategóriában elvártakat a cucc: előlapján egy 1,6 megapixeles, hátlapján pedig egy 8 megapixeles, LED villanóval segített kamera kapott helyet.

 

A készülék energiaellátását egy 6700mAh kapacitású akkumulátorra bízták a mérnökök, ami nem tűnik túl erősnek, ráadásul a Google sajnos még nem árulta el, hogy milyen hosszú üzemidőt várhatunk tőle.

 

Jó hír azoknak, akik nemcsak tartalomfogyasztásra használnák az új Nexust, hanem alkotnának is a segítségével, hogy kapható lesz hozzá egy billentyűzetes tok, amely elegáns módon, mágnessel rögzül a készülék hátlapjához.

 

A Nexus 9 már október 17-étől előrendelhető, hivatalosan november 3-án landol a piacon fehér, bézs és fekete árnyalatokban. A tablet várható árát még nem fedte fel a Google.

 

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09