Elhunyt a játékkonzolok atyja, Ralph Baer

Czipperer Dia, 2014. december 8. 15:43

Elhunyt a videójátékok terén úttörőnek számító német-amerikai feltaláló, mérnök, Ralph Baer. A videójátékok atyaként számon tartott szakember 92 éves volt.

A német születésű feltaláló eredetileg Rudolf Heinrich Baer néven látta meg a napvilágot 1922. december 8-án Németországban. Később a szüleivel a 2. világháború előtt Amerikába költöztek, ekkor döntött a Ralph Henry Baer név mellett.

 

Ralph Baer volt a videójáték konzolok feltalálója, a Magnavox Odyssey megalkotója. A „barna doboznak” is nevezett szerkezet tulajdonképpen az első játékkonzol volt a piacon. Ez egyben a videójáték történelem egy új, meghatározó korszakának is tekinthető, hiszen videójátékok már korábban is voltak, ám külön, hozzájuk tervezett eszköz nem. A kép a televíziókészüléken jelent meg, ám a mozgásokat a kontrollerről lehetett irányítani.

 

Az eszközt 1972-ben mutatták be a nagyközönségnek. Ezután más gyártók is beszálltak a versenybe, és kiderült, van létjogosultsága az iparágnak. A konzolhoz egy speciális fénypuska is készült, amely a tévéből érkező fényt észlelte, és így regisztrálta az egyes találatokat.

 

Több mint 150 szabadalom fűződik a nevéhez és számos díjjal jutalmazták munkásságát. Fontosabb díjak az életében: G-Phoria Legend Award (2005), IEEE Masaru Ibuka Consumer Electronics Award (2008), Game Developers Conference Developers Choice "Pioneer" award (2008), IEEE Edison Medal (2014).

 

Kép: jewornotjew.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05