A CEU új mesterképzést indít üzleti analitika témában

forrás: Prím Online, 2015. március 2. 10:23

A budapesti székhelyű CEU Üzleti Iskolája és Közgazdaság-tudományi Tanszéke az IBM-mel együttműködve új üzleti analitika MSc képzést indít. A több mint kétévnyi előkészítő munkát követően 2015 szeptemberében indul útjára ez az élvonalbeli képzés, amely a maga nemében egyedülálló az egész régióban.

A képzés több tudományterületet is felölel. Célja, hogy hallgatói olyan készségekre és tudásra tegyenek szert, amely segítségével különböző adatok elemzése által nagymértékben hozzájárulnak a vállalkozás hatékonyságának és eredményességének növeléséhez.
„Izgatottan várjuk, hogy beindíthassuk ezt az újszerű és modern képzést. Új, üzleti analitika mesterképzésünk a XXI. századhoz igazodik, s nagy űrt tölt be a régió tehetségeinek, szakembereinek szakmai felkészítésében” – mondja Mel Horwitch, a CEU Üzleti Iskolájának dékánja és egyetemi tanára. „Ez a képzés nagy lehetőségeket tartogat a jövőben, és fantasztikus karrier előtt nyitja meg az utat a nagyvállalatoknál, a kis- és középvállalkozásoknál, valamint az analitikai startupok virágzó világában.“

 


A képzés főként az alábbi négy tudományterületre épít, integrálva azok tudásanyagát: közgazdaságtan, menedzsment, statisztika és technológia. A hallgatókat felruházza mindazon készségekkel és képességekkel, amelyek napjaink szakemberei és szakértői számára elengedhetetlenek az üzleti sikerekhez az analitika egyre bővülő színterén. 

„Ez az új képzés tökéletesen kiegészíti a már sikeresen működő IT menedzsment mesterképzésünket. Az új, üzleti analitikai képzés végzőseinek minden esélyük megvan arra, hogy ők legyenek a jövő üzleti vezetői és szakemberei, akik az adatok – a legértékesebb céges vagyon – kezeléséért és felhasználásáért felelnek majd. A modern analitika és az adatok alapján kifejlesztett új termékek és szolgáltatások segítségével ugyanis ezen új képzés diplomásai képesek lesznek arra, hogy versenyelőnyt szerezzenek a cégeknek, illetve új analitikai startupokat indítsanak” – magyarázza Achilles Georgiu, a CEU Üzleti Iskolájának adjunktusa és az IT menedzsment mesterképzés programigazgatója.

A hallgatók alapos jártasságra tesznek szert az üzleti analitika minden lényeges területén, kiemelt tekintettel a Big Data-ra. Különösen otthonosan mozognak majd az üzleti döntéshozatalt támogató alkalmazásokban, illetve abban, hogy átlássák a sürgős vezetési és stratégiai kérdéseket, és megoldást kínáljanak rájuk. Tisztában lesznek a statisztika módszertani nehézségeivel és a különböző technológiák erejével és korlátaival.

Mivel számos iparágban rohamosan nő az analitika felhasználása, folyamatos kereslet várható az itt diplomázó szakemberek iránt, akiknek felkészültnek kell lenniük, a felelős és kulcsfontosságú pozíciók betöltésére. A képzés a vállalkozástudományba is betekintést enged, hiszen lehetséges, hogy az itt végzett hallgatók közül sokan maguk is vállalkoznak majd olyan új cégeket indítva, amelyek az üzleti analitika iránti erősödő keresletet szolgálják ki.

„Budapest Közép-Európa technológiai fővárosa. Számos multinacionális vállalat kutatóközpontja és sok-sok sikeres internetes startup cég található itt; a város a legjobb üzleti elemzőknek, adattudósoknak és informatikusoknak ad otthont – mondja Koren Miklós közgazdaságtani docens és az üzleti analitikai mesterképzés programigazgatója. „Ez a város inspiráló környezetet kínál hallgatóink számára. A szakterület legjobb specialistáitól tanulhatnak, ipari partnereink, így például az IBM kiváló szakembereivel értekezhetnek, és rendszeres találkozókon és konferenciákon építhetik ki szakmai kapcsolatrendszerüket.”





 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44
online sportfogadás