Veszélyekre is figyelmeztettek az Internetfiestán

forrás: Prím Online, 2015. március 24. 09:34

Később akár problémákat is okozhat az internetre, közösségi oldalakra meggondolatlanul feltöltött fénykép – erre a veszélyre is felhívják a fiatalok figyelmét az Internetfiesta egyhetes, országos könyvtári programsorozaton. A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott rendezvényhez idén több mint 650 könyvtár kapcsolódott.

A székesfehérvári Mészöly Géza Utcai Tagkönyvtár pénteken kamaszgyerekeket hívott meg, hogy az internet, a Facebook és más közösségi oldalak veszélyeiről beszélgessenek velük a szakemberek.

A gyerekek egyáltalán nem tudatosak, szinte gondolkodás nélkül tesznek fel mindenféle adatot, fotót a Facebookra, mondta el Tácziné Bartos Barbara könyvtárvezető a Krónikában. A rendezvényen arra hívták fel a figyelmüket, hogy ezek a képek, adatok később is bárkinek hozzáférhetők, és visszaélhetnek velük.

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár 13 évvel ezelőtt csatlakozott először az Internetfiestához. Ahogy Kissné Nagy Mónika elmondta: mérhető hasznot is hozott ez nekik. Egészen kis gyerekeket és időseket is be tudtak csábítani a könyvtárba, olyan embereket is elértek, akik korábban nem igazán érdeklődtek a könyvtár iránt.

Hozzátette: ma már hatalmas gépparkkal rendelkezik a könyvtár, amely csatlakozott egy másik, szintén országos kezdeményezéshez is. Ezen a hétvégén tartják a nagy könyvelhagyó játékot is. A Veszíts el egy könyvet! akciót hét évvel ezelőtt hirdették meg először, azóta kedvenc könyvek ezrei kerültek ki közterületekre, hogy valaki megtalálja, elolvassa és továbbadja őket.

Forrás: Kossuth Rádió, Krónika / hirado.hu

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung legújabb QLED 8K, Lifestyle TV és hangrendszer kínálata Magyarországra érkezik

A Samsung 2020-as TV- és hangrendszer portfóliója hazánkban is bemutatkozik. Olyan innovatív és stílusos készülékek kerülnek a magyar üzletek polcaira, mint a legújabb QLED 8K tévék, a különleges kialakítású The Serif vagy a tökéletes térhangzást biztosító Q Sorozatú hangprojektorok. A művészetek iránt érdeklődőket pedig újra várja a The Frame Művészet módja. 

2020. június 1. 16:24

Összefogva edukál a magyar keresőmarketing szakma

A 2019-ben megalakuló DIMSZ Keresőmarketing tagozata közös kommunikációs platformot indított a keresomarketing.hu webcímen. Az oldal és a szervezet célja egyaránt egy olyan hiteles szakmai bázis kialakítása, mely magas színvonalú edukatív tartalmak és megbízható szakmai információk forrása.

2020. június 1. 14:55

Új objektív a Panasonic-nál

A Panasonic bemutatta új, L-bajonettes, cserélhető, standard zoomtartományú LUMIX S 20-60mm F3.5-5.6 (S-R2060) objektívjét, amelyet a LUMIX S sorozat full-frame, digitális, cserélhető objektíves, tükör nélküli fényképezőgépeihez terveztek. A kifejezetten professzionális felhasználásra készült LUMIX S sorozat célja, hogy kimagasló minőségű fényképezőgépeivel és objektívjeivel kompromisszumok nélküli fotós kifejezési lehetőségeket nyújtson. 

2020. június 1. 12:47

A Fujitsu a COVID-19 világjárvány alatt kiemelten támogatja SELECT partnereit

A Fujitsu bemutatta a SELECT viszonteladó partnereknek a COVID-19 világjárvány idején kínált célzott ösztönzőket és továbbfejlesztett támogatási konstrukciókat. Az intézkedések között a viszonteladóktól vásárló végfelhasználó ügyfeleknek nyújtott cashflow-megoldások és a SELECT partnerek számára elérhető vonzó kedvezmények szerepelnek.

2020. június 1. 10:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás