Átadták a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket

26 szervezet kapta meg az elismerést

forrás: Prím Online, 2015. március 25. 10:21

Idén is kiosztották a Fogyatékosság-barát Munkahely címeket, immáron hatodik alkalommal. Évről évre egyre többen pályáznak az elismerésre: idén 26 szervezet érdemelte ki a díjat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket.  Összesen 26 szervezetnek nyújtotta át a címet Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

 

A pályázók száma évről évre nő, 2010 óta közel 50 szervezet birtokolja ezt a címet. Az idén 14 szervezet először pályázott a díjra, 12 pedig megújította a 2 évvel korábban elnyert pályázatát. Olyan cég is van a pályázók között, pl. az Auchan, a Spar, vagy a Szerencsejáték Zrt. amelyik már 3. alkalommal pályázott az elismerés megszerzésére.

 

A pályázattal pénzjutalom nem jár, a korábban díjazott cégek visszajelzései alapján azért éri meg nekik pályázni erre a díjra, mert: „Értéke, rangja van ennek a címnek."
 

 

„Fejvadász, munkaerő-közvetítő cégektől kaptunk pozitív visszajelzést és ők többször is jelezték, hogy ez a díj munkaerő-piacon egyre fontosabb és ennek a címnek kapcsán ők is könnyebben tudnak minket ajánlani leendő kollégáknak."

 

A díjat a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be azzal a céllal, hogy támogassa az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók kapcsolatfelvételét. Az elismerés egyre inkább védjeggyé válik, köszönhetően a pályázati rendszer szigorú előírásainak és a minőségbiztosítási eljárásnak. A logót használó szervezet azt üzeni magáról, hogy örömmel fogadja a megváltozott munkaképességű álláskeresőket, és felkészült a fogadásukra.

 

A Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatát elnyerő munkáltatóknak az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepciónak kell megfelelniük.

 

A díjat azon szervezetek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékkal élő munkavállalók toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. A pályázóknak be kell mutatniuk, milyen rövidtávú, három hónapon belül megvalósítandó, és középtávú (2 éven belül megvalósítandó) fejlesztéseket terveznek a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése érdekében.

 

A rövid- és középtávú fejlesztések megvalósulását szakértők ellenőrzik. A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően két évig használhatja a Fogyatékosság-barát Munkahely logót. Ez az időszak a középtávú fejlesztések igazolását követően további két évre többször is meghosszabbítható.

 

Az ünnepélyes díjátadó keretében, ahogy eddig is minden évben, fogyatékos művész is fellépett. Idén egy fiatal tehetség, Jánoki Márió, vak zongorista, előadóművész bűvölte el a közönséget.
 

 

Elismerésben részesült cégek

 

Első alkalommal pályázó vállalatok:

 

Bakosfa Kft.

FleXoco Termelő Kft.

II.  Kerületi  Városfejlesztő Zrt.

Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal

GE Hungary Kft. Power & Water divizió

HAVI Logistics Kereskedelmi Anyaggazdálkodási és Szolgáltató Kft.

Söke Hungária Műanyagfeldolgozó és Kereskedelmi Kft.

Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft.

Horvát-Service Betéti Társaság

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Sanmina-SCI Magyarország Kft.

Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft.

Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt.

 

Korábbi pályázatot megújító vállalatok:

 

Auchan Magyarország Kft.

SPAR Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Johnson Controls Mezőlak Kft.

Szerencsejáték Zrt.

Eurest Étteremüzemeltető Kft.

Magyar Posta

Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft.

JOB személyzeti Tanácsadó Kft.

Alko-soft Szolgáltató Bt.

Budapest Főváros XVIII ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Somogyi László Szociális Szolgálat

E.ON Hungária Zrt.

KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Pesti út)

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Keresik a jövő digitális média megoldásait

AHa! Brain Store néven indít vállalati akszelerációs programot az Antenna Hungária. A több mint 200 millió forint összértékű inkubációs pályázatra május 31-ig várják többek között műsorterjesztéssel, műsorgyártással és telekommunikációval foglalkozó digitális startupok jelentkezését. A program szakmai koordinációját a Drukka Startup Stúdió végzi.

2018. április 10. 12:06

Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat és Innovációs Díjakat

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíj, valamint további öt innovációs díj került átadásra az Országházban. 

2018. április 1. 10:37

300 millió forint keretösszeggel indul az idei rádiós hír- és magazinműsorok pályázata

Heti ülésén helyi és körzeti rádiós hír- és magazinműsorok 300 millió forint keretösszegű pályázati felhívásának kibocsátásáról döntött a Magyar Média Mecenatúra Programon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület emellett döntést hozott több helyi rádió jogosultságának meghosszabbítása, illetve egy pályázati nyilvántartásba vétel ügyében is.

2018. március 1. 11:56

Lezárult az OTP Fáy András Alapítvány Ötletpályázata

A budapesti OK Oktatási Központban február közepén rendezett döntővel lezárult az OTP Fáy András Alapítvány „OK Projekt 2.0” program Ötletpályázata, amelyre több mint 400 nevezés érkezett. Az Ötletpályázat Döntőjére összesen 25 résztvevő - egyének, csapatok, cégek - készült. A pályázat 38 millió forintos összedíjazásából a nyertes ötlet gazdái 15 millió forint fődíjban részesültek. Mindemellett az Alapítvány és az OTP Bank 6 millió forint értékben osztott ki különdíjakat.

2018. február 27. 14:48

Lezárult a 26. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 29 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek.

2018. február 21. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Elsőként Magyarországon - korlátlan nemzetközi hívások EU-s számokra a Vodafone-nál

2018. április 11. 15:03

Több mint 15 százalékkal nőtt a Huawei bevétele 2017-ben

2018. április 5. 11:10

A webáruházak körében az online marketing az abszolút győztes

2018. március 7. 10:51

Közel az idő, amikor már nem lesz kormány

2018. február 20. 13:25
cloudappsportal.com