5 ezer digitális marketing szakértő két napja San Franciscóban

Laszlo Horvath, 2015. május 26. 08:19

Minden évben a technológia folytonosan megújuló központjába, a Szilícium-völgybe érkeznek a digitális technológia diákjai, nemzetközi gurui. A cél a tanulás, nagyon erős előadói mezőny tágítja a fejeket, a nagyágyuktól (Baidu, Google) a startupokig. Beszámoló Horváth Lászlótól.

Nekem a személyes hobbim a startup brand nevek (és a begyűjtött pólók) figyelemmel kísérése, hiszen jópárukat heteken belül lenyelik az óriáscégek, akik "fényes, csillogó tárgyakat" keresnek megvételre. Erről beszélt nekem Jake Steinman, az E-Tourism kiállítássorozat tulaja, aki az itt megtalálható, a háromdimenziós filmfejlesztőktől a klasszikus ad networkokig nagynak számít a reklámiparban.
 
 
Mert ez is az oka annak hogy az évi 87 milliard dollárt startupokba fektető (hasonlítsuk ezt az EU 7 milliárd dollár éves startupos büdzséjéhez) környékre zarándokolnak a szerencsevadász vállalkozók. Kínából, Izraelből a legtöbben, néhányan más európai országokból is (Hollandiából és Németországból.) És akik többször megjelennek, és bemutatták, hogy mire képesek egy év alatt, azokra még nagyobb az étvágy.
 
Emellett persze adnak/vesznek projekteket, megtanuljuk egymás ajánlatait, termékeit, ötleteit, hogy a klienseket jobban tudjuk kiszolgálni.
 
Erős trend a globális mobil reklámforgalom, annak minden hype-jával és a biztonságukat féltő brandek paranoiájával. Nekem mindig gyanús, amikor a szakma – amire valljuk be szerényen, az összes reklámbüdzsé még mindig kis százalékát költik csak – probálja az eredményeit feltupírozni és túlragozni az analitikáját az eladások növekedésének. Mert még mindig a TV a nagyágyú, követik azt a keresőmotorok tömeges felhasználói, ahol a két nagy hal a Google (66% az Egyesült Államokban), illetve Baidu (87% Kínában.)
 
Akkor néhány kedvenc, sorjában – a 300 kiállító közül ezekhez volt a legtöbb szerencsém, bocsánat a többi kétszáz versenytársuknak...
 
 
 
Bemutatja a résztvevők névtelen szavazatai alapján egy egyszerű monitoron, mennyire jól működnek a reklámcsatornak, egymással versenyeztetve és a méretüket is figyelembe véve. Nagyon elegáns, okos, crowdsourced megoldás, és az "igazi, őszinte véleményt" reflektálja, nem pedig a számokat, amiket a salesek akarnak éppen bemutatni.
  
Private Internet Access
 
Akinek teljes anonimitásra van szüksége, íme egy szolgáltatás: a londontrustmedia.com segítségével szellemként szörfölhet, emailezhet bárki.
 
Vertoz
 
Azoknak, akiket nem érdekel a privacy, hanem olcsóbban szeretnének jobb termékeket kapni: ez az intelligens network ajánl retargeting, programmatic lehetőségeket, hatékony konverzióval.
 
Aerospike
 
Startupoknak is elérhető áron, kövér adatbázisokat lefogyasztva rugalmas, dinamikus kicsikre, akik gyorsan tudják kiszolgálni az adatelemzők igényeit  okos, izgalmas csapat.
 
Hostwinds
 
Igazi gyöngyszem, olyan hosting cég, akik felveszik a telefont, és visszaadják a pénzedet, ha nem felel meg a minőségük.  
 
 
Bárki, akinek kedve szottyan öt perc alatt reklámot csinálni, avagy van neki valamekkora forgalma: ezek a hölgyek/fiúk fizetnek érte.  
Ugyanennek a "dating traffic" változata a digitalperformance.de, akik azt ígérik, hogy jobban tudják az érdeklődő hölgyeket és fiúkat összehozni – több szinten, nemcsak az ágybabújásra koncentrálva, hanem könnyedebb módon, beszélgetésre, egy pohár borra társat keresőknek is adnak terepet.  
 
Reguel4
 
Ezek a designerek arra szakosodtak, hogy mindig friss, új bannercsíkok fussanak, minden szinten, minden csatornán – állandóan új vizuális üzenettel.
 
Cogensia
 
Ők arról szólnak, hogy legyen értelme az adatok/byte-ok milliárdjainak: abban segítenek, hogy a piacot megértse az egyszerű reklámozó. A Terradata a versenytársuk, ők is okos újítással léptek elő: individualizált üzenetek szólnak a reklámozók által targetált közönségnek – az adathalmazra építve.
 
Trustpilot
 
Személyesen nekem szóló ez az igazi gyöngyszem: a Yelp ellenszere (mert azt manipulálják, beleértve a nem éppen skrupulusságáról híres sales force-át a Yelpnek.) Integritás, felhasználóbarátság a Trustpilot módszere.
 
Cake
 
Akik affiliate marketingben gondolkodnak, több providerrel is dolgozhatnak, akik turn key megoldásokat árulnak: a Cake a kedvencem, mert például fraud preventiont is nyújtanak (amihez külön szolgálatot is találhatna, ha valaki biztosra akar menni a mobil körüli vadnyugati terepen: az Ethoca erre szakosodott.)
 
Meritus
 
A pénz beszél: Meritus "one stop shopping" megoldásokat kínál kicsi és nagy felhasználóknak egyaránt, világszerte.
 
YourAppi
 
Amire óriási az igény (és többen is koncentrálnak erre): mobil downloadok szervezése a célcsoportnak anélkül, hogy ezért fizetnének azoknak, akik letöltenek (incentivamentes).  
 
Dashbid
 
Aki videoreklámozással kíván foglalkozni, íme a megoldás: tradícionális- és OTT csatornák, analízissel, gyorsan felepített optimalizálásra kész dashboarddal.
 
Earshot
 
Geo-fencing, különösen turizmus- és kiskereskedelmi megoldás, a chicagói startup cég már olyan nagy nevekkel dolgozik, mint a Spotify.
 
Clickdealer
 
Végül (de nem utolsósorban persze): aki forgalmat ad, vesz, maximalizálni akarja a yieldet azoknak, akiknek a holland cég segítő kezet nyújt.
 
Ez valóban csak ízelítő abból, hogy mi zajlik az iparunkban: nagy tempójú újítások, eladó ötletek és cégek, ahogy felkészülünk arra, hogy még inkább mainstream legyen a digitális reklám, és még nagyobb falatot kapjon a reklámtortából. Nem véletlen, hogy a "Let us make a big impact" volt a mottója a nagyon sűrű két napnak: még többet, még precízebben, meg gyorsabban fog termelni a digitális marketingipar 2015-ben. Figyeljük az AdTechen beharangozott cégeket, mert nemsokára lehet majd olvasni róluk, ahogy a nagyok kiszimatolják a kiállításon a résztvevőket. Úgy lesz belőlük akvizíciós hír.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordbevétel az LG-nél

Rekordnagyságú második negyedéves és első féléves árbevételről számolt be gyorsjelentésében az LG Electronics (LG). A dél-koreai vállalatcsoport 2019 április-júniusi időszakában 15,63 ezer milliárd won (13,40 milliárd dollár) konszolidált árbevételt ért el, ami 4,1 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit, míg a második negyedévi üzemi eredmény 652,3 milliárd wont (559,4 millió dollár) tett ki.

2019. július 30. 17:03

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

A mai napon az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone Csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.  Az ügylet várhatóan 2019. július 31-re zárulhat le, amikor a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország megkezdi közös működését. 

2019. július 18. 17:06

A 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot

A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt. eladásával kapcsolatos főbb pontokról – közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A felek az ügyletről szóló előzetes megállapodást a mai napon aláírták. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően az idei évben zárulhat.

2019. július 9. 11:43

A Bosch repülni tanítja az autókat

Néhány éven belül az égi közlekedés hozhat megoldást a városi dugókra: a Boston Consulting Group előrejelzése szerint 2030-ban az emberek mintegy egymilliárd repülőutat fognak megtenni pilóta nélküli légitaxikban, miután a megosztó szolgáltatások a föld feletti fix útvonalakon is megjelennek. A Bosch egy olyan modern érzékelő-technológián dolgozik, mellyel ezek a repülések nagyon biztonságosak és kényelmesek lehetnek.

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

4 év alatt több mint 2,5-szeresére nőtt a hazai online e-kiskereskedelmi piac. Több elemző is alulbecsülte a 2018. évi növekedést: míg 2014-ben csupán 273 milliárd forint volt a webáruházak belföldi online nettó forgalma, 2018-ban már elérte a 669 milliárd forintot. Az eNET minden évben tavasszal, a május 31-ei mérlegzárásokhoz közeledve készíti el a hazai internetes kereskedelemre vonatkozó átfogó elemzését, amelyet idén is hagyományosan az Ecommerce Hungary konferenciáján publikált.

2019. június 4. 11:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mit mér és mire panaszkodik a magyar netező?

2019. augusztus 19. 09:35

A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei

2019. augusztus 8. 11:32

Új tulajdonosa van a UPC-nek

2019. augusztus 1. 12:20

A Bosch és a Daimler megvalósítja a vezető nélküli, automatizált parkolást

2019. július 31. 16:53
online sportfogadás