Elkezdődött a Sound

forrás: Prím Online, 2015. július 8. 17:12

A világ legjobbjai: Hardwell, Dimitri Vegas & Like Mike, Tiesto, a Swedish House Maffia két tagja, Axwell vs. Ingrosso, a Faithless, Nicky Romero, Afrojack, Showtek, DVBBS és mintegy 80 további nemzetközi produkció, a magyar élvonallal összesen 200 fellépő, 5 forró napon át. Indul a MasterCard Balaton Sound.

Aki a Soundra érkezik, nagy eséllyel csöppen bele a világ legjobb Dj-i által celebrált bulikba. Idén ez hatványozottan igaz, hisz a mintegy 80 fős nemzetközi gárdában ott van a világ TOP 20 Dj-jéből 7 kiválóság, köztük mindjárt az első Hardwell és a második Dimitri Vegas & Like Mike duo. A programfelhozatalra tehát idén sem lehet panasz: összesen 200 produkciót élvezhetünk 5 napon át a 15 színpadon és programhelyszínen a 2015-ös Soundon. Ehhez társul a csodálatos, Balaton-parti helyszín és az előrejelzések által prognosztizált remek idő: az időjósok szerint 25 és 30 Celsius között imbolyog majd a hőmérő higanyszála Zamárdiban.

 


A szervezők azonban, a tavalyi év tapasztalatából kiindulva a terület parkosítási munkái során úgy alakították ki a Zamárdi szabadstrandot, hogy az esetleges csapadék könnyebben szivároghasson el és ne állhasson meg a víz. A területen közlekedő utakat alakítottak ki, hogy az építés bontás során arra járó nehézgépek ne tehessenek kárt a talajban. Nagyobb lesz a füves terület (50.000 m²-t füvesítettek), csökken ezáltal a porszennyezés lehetősége is, ha esetleg nagyobb lenne a szél. A munkák elvégzésével a rendezvény utáni helyreállítás gyorsabban elvégezhető – így hamarabb visszaadható a közpark a lakosságnak.


És legyen itt gyorsan néhány adat, a “fesztiválvárosról”. 300 ember 8 napon át dolgozik azon, hogy a MasterCard Balaton Sound teljes pompájában felépüljön. 80 kamionnyi fémszerkezet szolgál alapanyagul a Sound színpadainak felépítéséhez, s a fesztivál területét 15 km kerítés veszi majd körül. 50 km hosszan fektetnek elektromos kábelt, 2500 kanapé, fotel és bútor segítségével pihenhet meg a partizó és 400 db mobil wc, és 400 db konténeres wc biztosítja a fesztiválozók kommunális ellátását. A szervezők 14000 m² ideiglenes aljzatot, talajtakaró eszközt raknak le a minél nagyobb komfort érdekében. A rendre és biztonságra 350 fős biztonsági szolgálat ügyel, lesz a fesztiválon 5 mentőautó és egy többtucat fős egészségügyi szolgálat valamint 3 tűzoltóautó és 300 tűzoltó készülék, a biztonság kedvéért. A Sound teljes területén és a környék utcáin 450 takarító dolgozik azon, hogy tiszta legyen a fesztivál.


Rendkívül látványos show-kat prezentálnak majd a fellépők, legalábbis ez derül ki abból a listából, amin még a kisebb színpadon fellépő előadók is speciális effektek sorát kérték. S ha már a kéréseknél tartunk, álljon itt néhány érdekesség a fellépők kívánságlistájából. Alig akad olyan fellépő, akinek a kérései közt ne szerepelne valami irtó drága pezsgő, vodka vagy tequila, de inkább mindhárom, egyszerre. Tiesto pedig egy “felsőkategóriás” bartender hölgyet is szeretne az öltözőjébe, amit “gyertyafény-szerű” világítással kell az koncert alatti időtartamban megvilágítani. Akadnak még különleges kérések: Axwell & Ingrosso például 10 felbélyegzett balatoni képeslapot kér, van, aki fehér pólót, fekete alsónadrágot és fekete zoknit, más pedig egy zenei magazint, 100 db 1 dolláros bankjegyet illetve füldugót valamint vízipisztolyt.


Az idei évben a Balaton-part, illetve a víz kerül nagyobb fókuszba, 6 stéget építenek a szervezők, köztük egy élethű yachtot, összesen 2500 m²-en. Az esti programok végén, a Nagyszínpadon extra látványvilág várja a látogatókat, melyhez ott sorakozik majd 500 kg konfetti, 15 db lánggép, 10 lézer, 5000 kg CO tartály a speciális effektekhez, pirotechnikához. Extra dekorációt is kap a Sound: lesz összesen 30 km hosszúságú fényfüzér, 5000 m²-nyi színes műfű borítás, óriásszobrok, építmények és egy szuperlátványos Balaton Sound felirat is feltűnik majd a Balaton vizében.


Megújul és bővül a főbb programhelyszínek szinte mindegyike. A MasterCard Nagyszínpad és küzdőtere extra showelemekkel bővül, a Telekom Aréna alapterülete 700 m²-rel nő, így immár egy 5000 m²-es megasátor várja a partyzókat. A Telekom Relax “pihenő szektor” 1500 m²-es területen, egyedileg gyártott bútorokkal várja a chill-ezőket, DJ programokkal, hűsítőkapukkal, bárral és egy 50 m²-es interaktív “digitális kerítéssel”. Új építmény, új “öltözetben”: a B my Lake Terasz speciális virágdekorációval és 100 m²-nyi LEDráccsal, valamint a már megszokott exkluzív vízparti koktélbár-komplexummal készül a nyári nagy bulira. Elszeparált, szexi boxok, kényelmes nyugágyak, varázslatos panoráma, ragyogó napsütés, homokos tánctér. Idén ez a Jana Stég, mely napközben a nyugalom szigete, este azonban az önfeledt bulik színterévé válik.


Új programelemként mutatkoznak be az idei Soundon az aktív pihenést szolgáló sport- és szabadidős programok, a vízben és a parton egyaránt. 6 strandsport, 8 fitnesz sportág lesz jelen, illetve a fesztivál látogatói egyedi versenyeken és bemutatókon vehetnek részt: lesz foci, röplabda, tollas, csocsó, ping-pong, extrém sportprogramok, köztük bag jump, katapult, bungee jumping is. És természetesen lesznek vízi játékok, szörf és kite szörf, SUP és katamarán kölcsönzési lehetőség is. A Balaton vizére épült Nagyon Balaton Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió legjobb éttermeinek specialitásait kínálják majd, különféle hazai DJ-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek és alkotóművészek is.


A MasterCard Balaton Sound Live Stream - a Telekom támogatásával a YouTube-on - július 8-tól 12-ig, három színpad, a MasterCard Nagyszínpad, a Telekom Aréna és a Jäger Aréna programjaiból közvetít majd délután 4-től (másnap délelőtti ismétléssel, a Telekom weboldalán (www.telekom.hu/fesztival), valamint a MasterCard Balaton Sound weboldalon (www.balatonsound.hu) és YouTube csatornáján (www.youtube.com/balatonsoundofficial).


Sokszínű és sokízű a Sound gasztronómiai kínálata, melyben felvonulnak a hagyományos fesztiválételek, de mellettük számos nemzet eledele is fogyasztható, így a mexikói, thai, erdélyi vagy balkáni ételek. Napjaink gasztro-őrülete, a streetfood is szép számmal képviselteti magát. A teljesség igénye nélkül itt lesz a Meat and Sauce, az Urban Canteen Berlin és a BITE food, a “debreceniző” IKON, és a budapesti Karaván udvarból már jól ismert Paneer. Számos grill- és BBQ ételt kínáló vendéglátó is színesíti a kínálatot. A Nagyon Balaton teraszon a környék legjobb borászatainak nedűit kóstolhatjuk. Itt lesz a Balatoni Kör, melyben a régió legismertebb borászai és vendéglátósai fogtak össze. Szervezésükben minden nap más-más helyi borász tart majd itt “fogadóórát”. A helyszínen további két gasztroérdekességgel is találkozhatunk: a Tütü Utazó Gasztró Busz az év Food Truck-ja cím győztese. A zalaegerszegi csapat kínálatában elsősorban BBQ fogások szerepelnek. A Karám Lángos Gyenesdiás tejfölös, fokhagymás, medvehagymás, baconös, újhagymás, velős, különféle töltött lángosokat kínál. A Magyar Konyha gasztrokalauza szerint ők adják az északi part egyik legjobb lángosát.


A rendezvények hivatalos fizetőeszközei − a fesztiválkártyák mellett − a MasterCard PayPass egy érintéssel működő bankkártyák, melyek gyors és egyszerű készpénzmentes fizetést biztosítanak, hiszen fizetéskor csupán hozzá kell érinteni őket a kártyaolvasó terminálhoz. Azoknak a kártyabirtokosoknak, akik elvitték magukkal a saját, egyérintéses kártyájukat a rendezvényekre, fesztiválkártyát sem kellett kiváltaniuk: már meglévő MasterCard vagy Maestro egyérintéses kártyájukkal a fesztiválokon ugyanúgy fizethettek, mint a hétköznapi vásárlásoknál.
 

Kulcsszavak: Balaton Sound fesztivál

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lenny Kravitz és Marshmello is jön a VOLTra

A Telekom VOLT Fesztivál első fellépői között tucatnyi világsztár szerepel: többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud. Idén először jelentős kedvezménnyel diákbérlet is vásárolható, több kemping lesz, amelyek részeként a VOLT VILLAGE fullos szolgáltatásokat ígér, az early bird jegyakcióban pedig minden megvásrolt bérlet után egy fát ültet a VOLT. Aki pedig az idei emlékeket akarja felidézni, az aftermovie-t nézve itt megteheti.

2019. november 27. 10:16

Online sportfogadás a legjobb oldalakon

Számos online fogadóiroda van a piacon, és olykor nem egyszerű eldönteni, melyik is igazán megbízható ezek közül. A Pepebet erre kínál megoldást, és segít eligazodni az online sportfogadás útvesztőjében.

2019. november 20. 15:21

Már készülhetünk a 2020-as Szabadság Szigetére

Érdemes beírni a naptárba: 2020. augusztus 5-én indul az év legjobb hete, a Szabadság Szigetén. Aki a november 14-én déli 12 órától 24 órán át tartó “Szitizen Prime” akcióban vásárol bérletet a jövő évi Szigetre, nem csupán a legolcsóbban válthat hetijegyet, de exkluzív ajándékcsomagot is kap, a környezettudatosság jegyében.

2019. november 13. 11:30

A természetes fény és a beépíthető lámpák

A természetes fény lételemünk, pozitívan hat testi-lelki jóllétünkre. Nincs is szebb egy csodálatos napkelténél, mely beragyog otthonunk ablakán. A reggeli napfény képes az egész napunk hangulatát pozitívan befolyásolni. Viszont az évszakok és az időjárás váltakozása miatt sajnos nem érheti mindig kellő (nap)fény lakásunkat. Ezért is fontos nagy hangsúlyt fektetnünk a természetes és a mesterséges fények egyensúlyára. 

2019. október 16. 20:46

Az ideális őszi, otthoni program

Itt a zordabb, esős idő, tagadhatatlanul megérkezett az ősz. Még a gyerekek nagy kedvencét, a pocsolyákban való ugrálást is meg lehet unni egyszer. Ilyenkor a hűvös kinti program után nincs is jobb, mint a meleg szobában leülni és társasozni egy nagyot. Mikor a család apraja-nagyja összegyűlik, kezdődhet a maratoni társas party.

2019. október 16. 15:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Elálltak a felek a T-Systems tranzakciótól

2019. december 11. 10:28

Kihirdették a 2019-es Az Év Honlapja pályázat díjazottait!

2019. december 3. 18:18

Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét

2019. november 26. 11:05

Önvezető autós parkolás először Magyarországon!

2019. november 18. 14:23
online sportfogadás