A Formula Studentet szeretnék megnyerni a BME új e-versenyautójával

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 11. 13:13

Új fejlesztésű elektromos versenyautót készítettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnök hallgatói a Formula Student versenyre - jelentette be Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervező és kivitelező csapat kapitánya  sajtótájékoztatón. A FREC-005 nevet viselő versenyautó újdonsága, hogy karbon kompozit vázzal rendelkezik és négykerék meghajtású - mondta a csapatkapitány.

Boriszov  elmondta, hogy az idei szereplést leginkább tesztnek szánják, a Formula Racing Team igazi célja, hogy 2016-ban megnyerje a Formula Student nemzetközi autóversenyt.

 



A Formula Student világszerte, egyetemi és főiskolai csapatok számára megrendezett autóversenyek gyűjtőneve, amelyben a hallgatókból álló csapatok versenyautó tervezésben és építésben mérik össze tudásukat. A küzdelem az autó megtervezésén és megépítésén túl az autó köré felépített teljes üzleti koncepció kidolgozásából, prezentálásából, a projekt működéséhez szükséges anyagi háttér biztosításából áll.

A versenysorozat az 1980-as években az Egyesült Államokban jött létre, napjainkban viszont már az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Brazíliában a csendes-óceáni régióban és 2010 óta Magyarországon is rendeznek futamokat. A csapatoknak olyan szemlélettel kell egy kicsi, együléses versenyautót fejleszteniük, mintha egy sorozatgyártásra készülő fiktív gyár kérte volna fel őket az autó megtervezésére és a prototípus elkészítésére. A versenyautó meghatározott célcsoportja a hétvégi hobbiversenyzők köre, számukra kell elkészíteni a leginkább megfelelő autót.

Kulcsszavak: BME elektromos autó

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elektromos autós portál indult

Elektromos-hibrid-autok.hu néven indult új internetes autós portál. Az oldal üzemeltetőjének célja, hogy az olvasók használható tanácsokat kapjanak a manapság egyre divatosabb, és gyorsan terjedő elektromos és hibrid autókról. Az Elektromos-hibrid-autok.hu - szakmaisága ellenére - az átlagember nyelvén ír a témáról. Tehát nem szükséges mérnöki végzettség a cikkek megértéséhez.

2020. május 16. 11:27

Így lehet még biztonságosabb az e-autózás

Milyen teljesítményű töltőállomást válasszanak, melyik a megfelelő csatlakozótípus, szükség van-e egyeztetésre az áramszolgáltatóval – számos kérdés merül fel, ha valaki úgy dönt, hogy otthonában is szeretne megoldást elektromos autója töltéséhez. Minden esetben megéri szakember segítségét kérni, a Schneider Electric pedig összegyűjtött néhány szempontot, amit már a konzultáció előtt is érdemes mérlegelni.

2020. május 11. 16:56

Fedélzeti kamera extrákkal

Mostanában mindannyian kevesebbet élvezhetjük az autózás élményét és kényelmét, mint megszokhattuk. Akár pihenteted, akár alkalmanként használod a kocsid, a Mio MiVue fedélzeti kamerákra most is számíthatsz! Szuper funkciók segítenek az autód épségének megőrzésében, öko iránymutatást kapsz, és különleges felvételeket készíthetsz kiváló minőségben! Tedd egyedülállóvá az autózás ritka élményét, óvd a környezetet vezetés közben is és fedezd fel remek lehetőségek tárházát a legfrissebb Mio fedélzeti kamerákkal!

2020. május 8. 15:51

Nyolc meglepő tény az elektromos autókról

Tavaly már közel 2,3 millió, tisztán elektromos meghajtású autót adtak el világszerte és csak Európában 160 ezernél is több töltőállomás szolgálja ezeket a járműveket illetve tulajdonosaikat. A Schneider Electric összegyűjtötte az e-autózás történetének és jelenének 8 legizgalmasabb sztoriját.

2020. március 31. 19:35

Itt az ABB elektromos hajtású autókhoz kifejlesztett töltőmegoldása

Az ABB Electrification üzletág okos városokat szolgáló „Mission to Zero” (zéró kibocsátásért) küldetésének kulcsfontosságú elemét képező fenntartható közlekedési megoldások jegyében a digitális technológiák úttörője most e-mobilitási portfóliójának legújabb kiegészítőjét mutatja be. 

2020. március 31. 09:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás