Gyerekek segítettek internet dolgában a kormánynak

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 9. 09:10

Gyorsabban váltanak, azonnal megtanulják a legújabb telefonok kezelését, kreatívak és pillanatok alatt megtalálnak bármit a világhálón. Ezért a kormány a gyerekektől kért tanácsot.

A svéd kormány szakértő bizottságot állított fel, hogy készítsen listát a legfontosabb számítógépes készségekről, gyakorlati ismeretekről, amit minden felnőttnek tudnia kell. A kormány olyan hozzáértők véleményét kérte ki, akik azonnal megtanulják a legújabb telefonok kezelését, kreatívak, pillanatok alatt megtalálnak bármit a világhálón - vagyis a gyerekét.

 



"Ők gyakran sokkal többet tudnak arról, milyen kihívásokkal találja magát szemben az ember a számítógép és az internet világában, így természetes, hogy őket kérdeztük meg" - indokolta meg a svéd IT-miniszter.

A gyerekbizottság nagyon komolyan vette a feladatot. A lista összeállítása két évig tartott, országszerte sok-sok iskola vett részt benne, és a svéd televízió közvetítette, amikor a miniszter meglátogatta a „kicsik bizottságát”, hogy átvegye tőlük a listát.

A gyerekek a lista élére a számlák befizetését írták, második helyre pedig a Google keresőmotorjának használatát, emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy rendkívül fontos a források kritikus kezelése. A felsorolásban többek között szerepelt még a kommunikáció, a levelezés, a blogírás és az is, hogyan kell szelfit készíteni, majd feltölteni egy közösségi oldalra.

forrás: Kossuth Rádió, Szombat reggel

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05