Digitális művészeti triennálét rendeznek Szekszárdon

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 17. 15:25

Digitális művészeti triennálét rendez a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) Szekszárdon, a Digitális Agóra című tárlat tematikája a fény nemzetközi évéhez kapcsolódik.

A szombaton, a szekszárdi Művészetek Házában és a Babits Mihály Kulturális Központban nyíló kiállításon 128 alkotó 240 művét láthatja a közönség - mondta Haász Ágnes, a társaság elnöke.


Az alkotásokat pályázaton választották ki, amelyre a MET új eljárásokat szintetizáló, eredeti kifejezésmódot és tartalmi, technikai problémákat is felvető műveket várt; ennek megfelelően a digitális nyomatok mellett a kiállításon megjelennek a fényinstallációk, videoinstallációk, videofilmek, objektek - azaz térbeli digitális alkotások is - tette hozzá.
 

A globális felmelegedésről például szerepel egy számítógép-alkatrészekből készült, interaktív fényinstalláció, ami reagál a néző mozdulataira, a művek többsége azonban digitális nyomat lesz - jegyezte meg.
 

Az első digitális művészeti triennálén - amely az 1994-ben, Szekszárdon indult országos színesnyomat triennále folytatása -, 23 meghívott külföldi művész is kiállít. Bemutatkozik többek közt a dél-koreai Csang Szo Kim, a Németországban élő orosz elektrográfia-művész, Eugenia Gorcsakova és az Angliában alkotó Bolygó Bálint, aki a 2015-ös Nemzeti Szalon kiállítója is volt. A hazai meghívott alkotók közül mások mellett Nagy Gábor György, Lux Antal, Herendi Péter, Detvay Jenő műveivel találkozhat a közönség. Kiállítanak néhányat Csíkvári Péter (1953-2012) szobrász- és grafikusművész fotóalapú digitális képei közül is.
 

"A mai kor kiváltsága, hogy a művészek az elektrográfia kísérletező eszközeivel fejezhetik ki magukat. Az alkotók a fényt olyan módon tudják megjeleníteni, ahogyan az elmúlt művészettörténeti korokban nem lehetett. A műfajnak nincs kánonja, számunkra olyan, mint egy kaland, felfedező út" - mondta a társulat elnöke.
 

Az október 31-ig látható tárlatról decemberben katalógus jelenik meg.

Kulcsszavak: művészet kiállítás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09