Kihirdették az Év információbiztonsági szakdolgozata címet

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 18. 12:38

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az „Év információbiztonsági szakdolgozata” pályázat nyertesét. Az idén már tízedik alkalommal kiírt pályázattal az Egyesület célja, hogy támogassa azokat a főiskolai és egyetemi hallgatókat, akik szakdolgozatukat az információbiztonság témakörében írják. 2015-ben Szegedi Péter – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója – szakdolgozat (BSc) kategóriában, míg Simon Benedek – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója – diplomadolgozat (MSc) kategóriában nyerte el a megtisztelő címet.

Az „Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata” cím olyan nyilvános pályázatként lett meghirdetve, amelyen a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak. Idén 4 „BSc” dolgozat és 3 „MSc” dolgozat érkezett be a bíráló bizottsághoz.

A szakdolgozat kategóriában nyertes Szegedi Péter „Kriptoeszköz előállítása és alkalmazásának lehetőségei a Magyar Honvédségben” című pályaművének célja, hogy létrehozzon kereskedelmi forgalomból szabadon beszerezhető egységek felhasználásával egy olyan eszközt, amely alkalmas egy nem biztonságos csatornán rejtjelezett üzenetek küldésére és fogadására.

Simon Benedek a BME hallgatója a „Strukturális deanonimizációs algoritmusok elemzése és fejlesztése” című dolgozatával jelentkezett és nyerte meg a diplomadolgozat kategóriát. Benedek rámutatott arra, hogy a közösségi hálókon megosztott személyes információkhoz számos fél hozzáférhet, többek között a hálózat üzemeltetője, aki közzé teheti az információkat kutatási célra, vagy eladhatja ipari partnereinek, az egyértelmű azonosítókat (név, cím, e-mail cím) eltávolítva. Ám ezek az anonimizációk sajnálatos módon visszafordíthatók, ami visszaélések forrása is lehet.

A Hétpecsét Egyesület szeptemberi fórumán a nyertesek kihirdetése után, Szegedi Péter és Simon Benedek bemutatta dolgozatát, majd válaszoltak a szakmai közönség kérdéseire. Az erkölcsi elismeréssel és utazási utalvánnyal járó díjat az Egyesület elnöke, Gasparetz András adta át szeptember 16.-án, az Egyesület LXVII. Információvédelem menedzselése szakmai fórumán. A nyertesek idén is, immár tízedik alkalommal, az utazási utalvány mellett a Herendi Porcelánmanufaktúra „bölcs bagoly” porcelánfiguráját is átvehette dr. Ködmön István alelnöktől és Gasparetz András elnöktől.

Az Egyesület vezetői „dicsérő” oklevelet nyújtottak át azoknak a pályázóknak, akik ugyan most nem nyertek, de szak-, vagy diplomadolgozatuk igen magas színvonalúaknak bizonyultak és a szakmai zsűri érdemesnek találta készítőiket, hogy a fórum résztvevői előtt őket is kiszólítsák és megjutalmazzák.

A nyertes pályaművek nem jöhettek volna létre elkötelezett konzulensek nélkül, így a Fórumon oklevelet adtak át dr. Muha Lajos és dr. Gulyás Gábor György részére is, elismerve ezzel szakmai hozzájárulásukat.

Különösen nagy öröm az Egyesület vezetősége és tagjai számára, hogy az elmúlt évek pályaművei azt bizonyítják, egyre több szakmai műhely kapcsolódik be a nemes versengésre. Az eddigi pályázatok az alábbi intézmények szakmai műhelyeiből kerültek ki: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (7), Budapesti Corvinus Egyetem (3), Pécsi Tudományegyetem (1), Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem/Nemzeti Közszolgálati Egyetem (2), Dunaújvárosi Főiskola (1). Reméljük, 2016-ban még népesebb lesz ez a lista.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05