Okos Jövő Fórum 2015 konferencia és szakkiállítás Győrben

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 24. 14:29

Az Okos Jövő Innovációs Klaszter idén a Széchenyi István Egyetem társszervezésében október 1-én és 2-án ismét megrendezi az Okos Jövő Fórum elnevezésű konferenciát és kiállítást. Az Áder János köztársasági elnök fővédnöksége alatt tartott esemény fő témája az okos technológiák alkalmazási lehetőségei a fenntartható városok fejlesztésénél, valamint az energetika egyes területein. 

Az előadók között egyaránt megtalálhatók a piaci szegmensek legjelentősebb szereplői, mint az E.ON, az IBM, a PwC, a Cisco, illetve a témában releváns állami szervezetek képviselői, mint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, az MVM Zrt., vagy a BKK Közút Zrt. is. Az elismert szakemberek az okos technológiák felhasználásának szinte valamennyi területével megismertetik a hallgatóságot.

 



Az Okos Jövő Fórum október 1-én, 9 órakor veszi kezdetét a Széchenyi István Egyetem főépületében (9026 Győr, Egyetem tér 1.). A megnyitó beszédeket - köztük Borkai Zsolt Győr Megyei Jogú Város polgármestere, Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektorának beszédét - követően, délelőtt az aktuális energetikai trendeket, illetve a szektor jövőjét, délután pedig a fenntartható, okos technológiákat alkalmazó városok témáját járják körbe a szakértő előadók. Emellett az első nap délutánján a közönség számos új járműipari- és informatikai projektet is megismerhet, valamint betekintést nyerhet az egyetem nyertes pályázataiba és  fejlesztéseibe.

Október 2-án, 9 órától Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára nyitja meg az esemény második napját, majd az okos jövőben alkalmazandó adatmenedzsment és ICT eszközök, megoldások, később pedig az adatkommunikációs technológiák legújabb vívmányai lesznek terítéken.

Az esemény helyszíne is az innováció folyamatos jelenlétére reflektál, mivel Győr városa immár hagyományosan a technológiai újítások egyik legfontosabb központja az országban. „Győrben folyton épül valami, és mindig valami más. Ezért szoktunk  az egyszerűség kedvéért úgy fogalmazni: „A jövő Győrben épül“, vagy kicsit másként, a „jövő épül Győrben“. A fejlődés motorja az a szellemiség, amelyet Győr város polgárai, a régió gazdaságának meghatározó szereplői és a győri felsőoktatás képvisel: az együttműködés, egymás tisztelete, a társadalmi és gazdasági felelősségvállalás.” – mondta el Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora.

Az Okos Jövő Fórum 2015 helyszíne és időpontja:

2015. október 1-2. (csütörtök-péntek)
Széchenyi István Egyetem (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
További információ, részletes program és regisztráció: http://okosjovokonferencia.hu
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Robotizált folyamatautomatizációs szolgáltatások a Tech Data kínálatában

Új big data és mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásportfóliót tett elérhetővé több európai országban, köztük hazánkban is a Tech Data, miután partneri szerződést kötött a rutinszerű irodai munkafolyamatokat automatizáló Automation Anywhere-rel.

2019. december 9. 18:32

7 egyetemi ötlet kapott 15 millió forintos befektetést a Hiventures-től

7 egyetemi startup ötlet kapott 15 millió forintos inkubációs befektetést az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től az egyre népszerűbb Startup Campus University programban. A december 5-én zárult őszi vállalkozásfejlesztési képzések idén már három partnerrel; a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), a győri Széchenyi István Egyetemmel (SZIE) és a Magyar Divat & Design Ügynökséggel (HFDA) közösen valósultak meg, és rekord számú jelentkezőt mozgattak meg.

2019. december 9. 16:51

Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között

Négy magyar tudományos technológiai vállalkozás is rangos nemzetközi elismerésben részesült, hiszen világszinten több, mint 5000 jelentkező közül bekerültek a „deep tech pioneer”-ek közé a Hello Tomorrow Global Challenge programja keretében. A minősítésnek köszönhetően a Biopesticide, az ITMedicine, a Lupfe és a Jfermi bemutatkozhatnak a világ legfontosabb deep tech seregszemléjén a párizsi Hello Tomorrow Global Summit rendezvényen, jövő márciusban. 

2019. december 9. 15:23

IT biztonsági tippek az ünnepi utazós időszakra

Az ünnepek közeledtével a szokásosnál is nagyobb figyelmet kell fordítanunk adataink védelmére és otthonunk, családunk digitális biztonságára. Utazás alatt különösen óvatosnak kell lennünk. Hogy nagyobb sikerrel vehessük fel a harcot a kiberbűnözőkkel, ajánlatos megfogadni az alábbi „mit ne tegyünk / mit tegyünk” tanácsokat.

2019. december 9. 13:55

Egyetemi felvételi: ezt kell átgondolnia a családoknak

Bár még néhány hét hátra van az őszi-téli oktatási félévből, a jövő évi tanév kapcsán máris fontos időszak következik. Azoknak, akik 2020 szeptemberében felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat, a jövő év eleji jelentkezési határidők miatt már most el kell kezdeniük gondolkodni az iskolaválasztáson. Ez azonban a feladatnak csupán az egyik eleme. Egy körültekintő leendő hallgatónak és családjának a preferenciák és a lehetőségek számbavételénél a várható költségelemeket is fontos mérlegelniük.

2019. december 9. 12:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kihirdették a 2019-es Az Év Honlapja pályázat díjazottait!

2019. december 3. 18:18

Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét

2019. november 26. 11:05

Önvezető autós parkolás először Magyarországon!

2019. november 18. 14:23

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07
online sportfogadás