Az Intel-vezető víziójával indít a CES 2016

forrás: Prím Online, 2015. október 13. 11:32

A CEA nemrég bejelentette, milyen előadások várhatóak a CES 2016 all-star sorozatában. Gondolatébresztő prezentációjával az Intel ügyvezetője, Brian Krzanich indítja a 0. napot. A CES 2016, a fogyasztói technológiában tevékenykedő vállalkozások nemzetközi találkozóhelye, január 6. és 9. között várja látogatóit Las Vegasban (US).

Brian Krzanich vitaindító előadása január 5.-én a Velencei Palazzo Bálteremben, helyi idő szerint 18:30-kor kezdődik. Tavaly Kraznich megosztotta velünk elképzeléseit arról, milyen irányokat vesz majd a számítástechnika fejlődése a következő 20 évben. Az Intel vezetője idén azokra az új irányokra fókuszál, melyek a technológia határainak elmosódásával formálják világunkat, kitérve a változásoknak köszönhető eddigi tapasztalatokra is.

Gary Shapiro CEA elnök szerint: “Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy idén is a CES színpadán üdvözölhetjük Brian Krzanich ügyvezetőt. Az olyan Intel innovációk, mint az erős táblagépek, a hordható elektronika, a PC-k, az okos autók, az okos otthonok és a világhálóra kapcsolódó készülékek, a felhőszolgáltatások mind-mind az ébredező Dolgok Internetének (IoT) alapjául szolgálnak. Az inspiráló 2014-es és 2015-ös előadások után újra felkértük az Intel vezetőjét, hogy harmadszor is csatlakozzon hozzánk, és ossza meg a hallgatósággal elképzeléseit arról, hogyan formálhatja az Intel a jövőnket. A fogyasztói elektronika jövő évi legnagyobb rendezvényén az IoT lesz a fő csapásirány, így biztosak vagyunk benne, hogy Brian mondanivalója különösen aktuális, éleslátó és tanulságos lesz.”

Hazánkból eddig a CES-en már több alkalommal bemutatkozott, budapesti székhelyű GPS Tuner szoftverfejlesztő vállalat regisztrált. A cég termékeit a  számítógépes kiegészítők, fitnesz- és sportkiegészítők, egyéb fogyasztói és hordható technológiák kategóriákban regisztrálta a kiállításra. Kíváncsian várjuk az idei újításokat!

További előadókról a CES hivatalos webodalán, a CESweb.org/Keynotes linken ad tájékoztatást heteken belül.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

E-kereskedelmi Körkép 2017

2017. december 28. 09:48

Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC

2017. december 20. 09:27

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19
cloudappsportal.com