Utánaszámoltunk: fontos kollekciót mentett meg a feledéstől az NJSZT

forrás: Prím Online, 2016. március 10. 13:01

Számolj utána! Mechanikus számológépek A-tól C-ig címmel új időszaki kiállítást nyitott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság március 9-én, Szegeden, a Társaság által létrehozott és gondozott Informatika Történeti Kiállítás területén. 

A 11 órától tartott sajtótájékoztatón Alföldi István ügyvezető igazgató köszöntötte a résztvevőket, és válaszolt a sajtó kérdéseire. Elmondása szerint a múlt évben jelent meg egy cikk Kürti Sándor gazdag számológép gyűjteményéről, amely addig csak a Kürt Zrt. székházának vendégei számára volt látható, de a cég költözése miatt a kollekció sorsa bizonytalan volt, bemutatására esély sem mutatkozott.

 

Másként gondolta ezt az NJSZT, amely időt, pénzt és fáradságot nem kímélve biztosította a méltó helyet a gyűjteménynek és megrendezte a kiállítást. Így története során először, professzionális múzeumi körülmények között, a teljes nyilvánosságnak mutatkozhat be a közel félszáz darabból álló mechanikus számológép kollekció, amely a leghíresebb gyártók, így az Odhner, a Brunsviga és a FACIT alkotásaiból válogat, s egy évszázad kalkulátorait mutatja be. Az áram nélkül is működő, különleges szerkezetek megfelelnének funkciójuknak akár egy „posztapokaliptikus jövőben” is, hiszen sok közülük 60-80 éve is megbízhatóan működik. 

 

A Számolj utána! kiállítás ideális helyszínen látható: az NJSZT állandó kiállítása mellett, amely ezer négyzetméteren mutatja be a modern informatika teljes történetét, világszínvonalon – és világritkaságként a kelet-európai és a nyugati informatika emblematikus tárgyait azonos gazdagságban felvonultatva. Így megtekinthetjük azokat az elektronikus számológépeket, zsebszámológépeket és számítógépeket is, amelyek a 70-es, 80-as évek során lassan feleslegessé tették a sokszor évtizedekig készített mechanikus számológépek gyártását.

 

Alföldi István szerint az Informatika Történeti Kiállítás várhatóan a jövőben is rendszeresen ad helyet időszaki kiállításoknak, e sorozat első állomásának tekinthető a Számolj utána! 

 

Az ismeretterjesztést segíti, hogy az időszaki kiállításhoz kísérőkiadvány is készült, amely az NJSZT oldalairól bárki számára letölthető (http://njszt.hu/neumann/hir/20160302/meghivo-a-szamolj-utana-mechanikus-szamologepek-a-tol-c-ig, http://ajovomultja.hu/meghivo-a-szamolj-utana-mechanikus-szamologepek/ közvetlen link: http://njszt.hu/sites/default/files/szamolj_utana_mechanikus_szamologepek_a-c-ig.pdf). Korábban, az állandó kiállításhoz kapcsolódóan, már átfogó informatikatörténeti könyvet is megjelentetett az NJSZT, amely a kiállítás helyszínén, a  szegedi Agora könyvesboltjában megvásárolható (http://ajovomultja.hu/konyv/).

 

11:30-tól, az ünnepélyes megnyitón Alföldi István köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt, majd Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa tartott kultúrtörténeti előadást. Neumann János munkatársától, Herman H. Goldstine-től idézve emlékeztetett a számológéptörténet elfeledett egyéniségére, Wilhelm Schickardra – és a számológépek Pascaltól induló evolúciójára. Az NJSZT egykori főtitkára, a magyar informatika egyik úttörője, Kovács Győző gyerekkorára való visszaemlékezését idézte, amelyben a híres informatikus édesapja könyvelési szakértői tevékenységére emlékezett. A huszadik század közepén a könyveléshez kapcsolatos számolásokat fejben végezték és ellenőrizték. „Ha csak egy Odhner összeadónk lett volna, akkor bizony hónapok kulimunkájától szabadultunk volna meg – de nem volt” – írta Kovács Győző.

 

Képes Gábor előadását azzal zárta, hogy maga a computer szó eredetileg a számológépeket kezelő matematikusok, munkatársak megnevezése volt, majd John Vincent Atanasoff nevezte el így, a világos elsőként, elektronikus számológépét. 

 

A megnyitó végén Kürti Sándor személyes emlékeket idézve mutatta be a kollekció begyűjtésének kalandos történeteit.

 

A Számolj utána! kiállítás Szegeden, (Szent-Györgyi Albert Agora, Kálvária sgt. 23.) az Informatika Történeti Kiállítás részeként várja a látogatókat. Nyitva tartás és további információk: http://ajovomultja.hu/kapcsolat/?lang=hu_HU

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09