Egyre nagyobb teret kaphat az egészségügyi öngondoskodás Magyarországon

forrás: Prím Online, 2016. április 13. 16:17

A háztartások egészségügyi kiadásainak folyamatos emelkedésével, illetve a magán-egészségügyi szolgáltatások népszerűségének növekedésével egyre nagyobb jelentősége lesz Magyarországon az egészségügyi öngondoskodásnak – Hangzott el az OTP Egészségpénztár sajtóháttér-beszélgetésén.

A hazai piac legnagyobb egészségpénztári szereplője arról számolt be, hogy a tavalyi év során minden eddiginél nagyobb mértékben, több mint 500 millió forinttal növekedett a hozzájuk érkező, egyéni befizetések összege. Ezért egy új, okostelefonnal igénybe vehető szolgáltatást indítottak.

 

A tavalyi év során több mint 18 000 új tag csatlakozott az OTP Egészségpénztárhoz. Ezzel a pénztár taglétszáma mára 228 000 főre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon majdnem minden negyedik egészségpénztári tag az OTP ügyfele. A tagoktól és munkáltatóktól, 2015-ben beérkezett több mint 9,5 milliárd forintnyi befizetés az utóbbi 10 év egyik legjobb eredménye. A pénztár idei várakozásai még optimistábbak.

 

„Az OECD elemzése szerint, amíg 2003-ban a hazai GDP 5,8 százalékát költötte az állam az egészségügyre, addig ez a szám 2013-ra 4,8 százalékra csökkent. Különösen látványos az állam szerepének visszaesése, ha egy olyan konkrét tételt nézünk, mint a gyógyszerköltések. Amíg 13 évvel ezelőtt több mint 60 százalékos volt a kormányzati költések részesedése, addig ma már az összes gyógyszer kiadás kevesebb, mint 42 százalékát állja a költségvetés. A többi a háztartásokra és az egészségpénztárakra hárul. Vagyis egyre nagyobb az egyének szerepe az egészségügyi költségek fedezésében. Így nem véletlen, hogy 2008 óta folyamatosan emelkedik a taglétszámunk, és hogy 2011 óta minden évben egyre növekszik a pénztárunkhoz érkező egyéni befizetések összege. Bízunk benne, hogy a legújabb innovációnknak köszönhetően az idei évben is növelni tudjuk a pénztárunk taglétszámát, és így a tavalyi, rekordnak számító 3,5 milliárd forintnyi egyéni feltöltés összege tovább emelkedik majd. Mostantól még egyszerűbb lesz gondoskodni a saját egészségünkről, hiszen az Feltöltömmagam szolgáltatás segítségével a pénztár tagjaként néhány gombnyomással, azonnal feltölthetjük egyenlegünket, és könnyen kihasználhatjuk az egyéni pénztári befizetések után járó 20 százalékos adó-visszatértést.” – Számolt be az egészségügyi öngondoskodás szükségességéről és a legfrissebb piac eredményekről Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

 

A Diagnoscan Magyarország tapasztalatai is alátámasztják az állítást, miszerint az egyén, illetve a háztartások szerepe egyre jelentősebb lesz a hazai egészségügy finanszírozásában. A magán egészségügyi szolgáltató cég legfrissebb kutatása szerint alig egy év alatt 30 százalékkal emelkedett azon budapesti lakosok aránya, akik a magán egészségügyi szolgáltatókra támaszkodnak.

 

Leitner György a Diagnoscan Magyarország ügyvezető igazgatója szerint két fontos tényező miatt választják a páciensek a magánellátást. 

„Az egyik az idő, mind a vizsgálathoz, ellátáshoz jutás ideje, mind a váróban az előjegyzett vizsgálatra várakozás ideje. Ma egy MR vizsgálatra akár 4-5 hónapot is kénytelen várni a beteg, akik erre egyre kevésbé hajlandóak. A másik tényező a „törődés”. A páciensek korrekt információkat szeretnének kapni, mind a vizsgálat előtt, mind a vizsgálat után. Jogos igényük, hogy a vizsgálat során a szolgáltató elegendő időt szánjon az korábbi leletek elemzésére, a vizsgálat elvégzésére, illetve ezt követően a diagnózis ismertetésére. Mindezeket inkább a magánellátás nyújtja, mint a közellátás túlterhelt és túlzsúfolt intézményei.”

 

A piaci folyamatok nem kerülték el az OTP Mobil figyelmét sem, a magyar fejlesztésű szolgáltató-, és bankfüggetlen okostelefon alkalmazás, a Simple új szolgáltatással bővül idén áprilistól. Mostantól az OTP Egészségpénztár tagjai bárhol, bármikor azonnali jóváírással feltölthetik Cafeteria kártyájuk egészségpénztári alszámláját, így amellett, hogy élhetnek az egyes elfogadóhelyek által nyújtott kedvezményekkel, a 20%-os adó-visszatérítést is egyszerűbben kihasználhatják.

 

Az egészségpénztári piacon ugyan létezik jelenleg is a bankkártyás befizetés néhány másik pénztárnál is, azonban ezek azonnali jóváírása nem megoldott, általánosságban 1-2 napot kell várni a jóváírás könyvelésére.

 

Benyó Péter az OTP Mobil kft. ügyvezető igazgatója az új lehetőség kapcsán kiemelte:

„Kollégáimmal folyamatosan azon dolgozunk, hogy bővítsük a Simple alkalmazással elérhető, fizethető szolgáltatások körét. Ezért újítottuk meg márciusban a mozijegy vásárlási lehetőséget és tettük elérhetővé a több mint 100 000 felhasználónk számára, hogy az alkalmazásunkon keresztül autópálya matricát vásároljanak cafeteria kártyájukkal. Most a magyar piacon elsőként és ennek megfelelően egyedül a Simple felhasználók tölthetik fel OTP Egészségpénztári egyenlegeiket, bankkártyájukról az alkalmazáson keresztül, 2-3 percen belül. Arra számítunk, hogy a működés első évében már sikerül 10-15 ezer tranzakciót elérnünk.”

  

További részletek a feltöltömmagam alkalmazásról, és az egészségpénztárral igénybe vehető juttatásokról: www.feltoltommagam.hu 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09