Jótékony PLÁZS: Segíts te is a beteg gyerekeken!

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 11. 10:39

Jótékonysági akcióval és aukcióval segíti a siófoki kórház gyermekosztályát a Balaton fővárosának legmenőbb vízparti szórakozóhelye, a PLÁZS. Mostantól - a szezon végéig - a segíteni vágyó látogatóknak lesz lehetőségük a helyszíni adományozásra, augusztus 27-én pedig, az ingyenes „nyárzáró” Demjén koncert előtt, 27 fotóritkaság kerül kalapács alá, melynek teljes bevétele szintén felajánlásra kerül.

Jótékony célú gyűjtést indítanak a siófoki PLÁZSon, melynek teljes befolyó összegével a helyi kórház gyermekosztályát segítik. „A szezon végéig várhatóan még több tízezer vendég fordul meg a PLÁZSon, ha sokuk csak egy fagyi árával segít, már nagyon sokat tudunk tenni a beteg gyermekekért” – mondja Barna Sándor, a PLÁZS egyik tulajdonosa, aki saját gyűjteményének 27 művészi fotóját is felajánlotta egy árverésre. A fotók augusztus 27-én, a PLÁZS nyárzáró koncertje előtt kerülnek kalapács alá, a befolyt összeg szintén teljes egészébe a beteg gyermekek gyógyítását, ápolását segíti majd. „Szeretnénk, ha sokan tudnának eljönni az árverésre illetve minél több adomány gyűlne össze, ehhez mi azzal is hozzájárulunk, hogy a nyárvégi Demjén koncert ingyenes lesz a vendégeink számára”- teszi hozzá Barna Sándor.
 
 
A szervezők célja, hogy a Jótékonysági Nap támogatásából is felújított kórházi betegszobák olyan otthonosak legyenek, mint a kis betegek otthoni szobái. Ezért kérik, hogy a PLÁZS vendégei, a siófoki lakosok minél többen járuljanak hozzá a gyermekek megsegítéséhez.
 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09