Idén nyáron 10 ezren már mobillal léptek be a fesztiválokra

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 14. 12:11

A készpénzmentes fizetés után a nyomtatott jegy nélküli belépés is egyre természetesebb a magyar fesztiválozóknak. 2016 nyarán eddig közel 10 ezren vásárolták mobiltelefonos alkalmazással a fesztiválbelépőjüket. A Sziget után a Balaton Soundot és a VOLT Fesztivált keresték a legtöbben.

Az átlagos okostelefonos vásárló a TOP 3 fesztivált részesíti előnyben, 2 belépőt, vagy bérletet vesz, és nem gondolkozik túlzottan előre: a VOLT esetében 8, a Balaton Soundra pedig 3 nappal az adott nap előtt vásárolja meg a jegyet. A Sziget teltházas hírei miatt, akik eddig ide vettek jegyet, 12 nappal terveztek előre. Ezt a számot még jelentősen módosítják majd a következő napok, a szakértők szerint komoly „utolsó pillanatos” jegyvásárlási-roham várható.

 

Azok, akik a mobilfizetést választották egyértelműen a napijegyeket részesítik előnyben, a VOLT Fesztiválon minden eladott bérletre 9 jegy jutott, míg a Sound esetében ez a szám 47 volt. A Sziget utáni fesztiváloknál viszont egyelőre még a bérlet a nyerő, jelentős többség azt vette meg előre.

 

„A magyarországi mobilfizetés elterjedésében ez az eredmény egy fontos mérföldkő. Amikor azt számoljuk össze, hogy hányan parkolnak, rendelnek ételt, vagy vásárolnak belépőt mobilalkalmazással ma, akkor már igazi nagyságrendekről beszélünk. A növekedés állandó, idén a VOLT Fesztiválra 2 ezren vettek mobillal jegyet a látogatók, a Balaton Soundra már közel 3 ezren, a Szigetre pedig csak eddig közel 4 ezren vásároltak így” – mondta Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője.

 

Idén a Sziget Fesztivál hátralévő napjai mellett, a B My LAKE és a Strand Fesztiválra vehetnek még kedvezményes belépőt a fesztiválozók a Simple alkalmazással.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Programdömping a PLÁZSon

Július 19-20-21-én annyi program lesz a PLÁZSon, hogy nem is érdemes elhagyni a siófoki nagystrand homokos partját. Lesz Halott Pénz, Horváth Tamás, Rakonczai Imre koncert, az Arénában hajnalig tartó bulik, míg napközben az Eisberg - Just Clear Fitness Fesztivál vár mindenkit, aki szereti aktívan eltölteni a hétvégéit.

2019. július 18. 13:24

Védekezzünk a szúnyogok ellen

Az idei évben a hatalmas esők után érkező hirtelen erőteljes felmelegedés rendkívül kedvezően hatott a szúnyoglárvák fejlődésére. Esős időben nem lehet alkalmazni a településeken bevett szúnyoggyérítési módszereket. A szúnyoginvázió nem csak a vízparti településeket érinti, és sajnos nem csupán néhány kellemetlenül égő csípés a hozománya a szárnyas rovarnak.

2019. július 15. 13:50

Idén is várja az önkénteseket a Sziget

A Sziget fesztiválra idén is várják a lelkes önkéntesek jelentkezését, akik szeretnének egy világszínvonalú esemény kulisszái mögé látni, megismerni az ott folyó munkát és ezzel tapasztalatot szerezni.

2019. július 15. 12:16

Music FM a Lupán

Újra éled az idén év elején megszűnt Music Fm, ha nem is az éterben, de a rádió egykori DJ-i Budapest tengerpartjának legújabb helyszínén, a Takarék Beachen hétvégente pakolják majd a lemezeket. Július 12-én indul a sorozat.

2019. július 11. 11:40

Rekord látogatószám volt a Soundon

Rekord látogatószámmal zárt Európa legmenőbb vízparti fesztiválja. A Balaton Soundon 172 ezren voltak és a szombati napon ki kellett tenni a „megtelt” táblát is.

2019. július 10. 08:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019. július 18. 17:06

A 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot

2019. július 9. 11:43

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26
online sportfogadás