Az iparszövetség felkészíti a kisvállalkozásokat az újabb pályázatokra

MTI Sajtóadatbank, 2016. december 26. 17:44

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) segíti a kisvállalkozásokat abban, hogy sikeresen induljanak az ismét megnyíló mikro- kis és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítésére, illetve a mikro- kis és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására kiírt uniós pályázatokon a felzárkózó régiókban - mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Kifejtette: a következő hetekben a területi iparszövetségek fórumokon ismertetik a lehetőségeket, a budapesti inkubátorházban pedig pályázatírók állnak rendelkezésre, akik csak sikeres pályázat esetén kérnek minimális díjat.

 

Vadász György ismertette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 24 milliárd forint keret áll rendelkezésre a 2017. január 16-tól beadható termelési kapacitásbővítő pályázaton, ahol a kisvállalkozások vissza nem térítendő támogatást kaphatnak minimum 25 millió és maximum 250 millió forint között új eszközök és gépek beszerzésére, illetve lehetőséget ad energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenység fejlesztésére. A mikro kis és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására kiírás kerete 21 milliárd forint, és az ugyancsak 2017. január 16-tól beadható pályázaton 5 millió és 25 millió forint közötti összeg pályázható ugyancsak új eszközök beszerzésére, technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására.

 

Az iparszövetség ügyvezető elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy várhatóan az uniós pályázatokhoz kapcsolódóan az önerő biztosításához felvett banki kölcsönökhöz kamattámogatást vehetnek igénybe a vállalkozások. 

 

Vadász György arra hívta fel a figyelmet, hogy a lehetőséggel élni kell, mert a következő uniós programozási időszakban nem várható ilyen jellegű támogatás.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09