Új programokkal bővült a BT debreceni oktatási programja

Ösztöndíjprogram, üzleti készségfejlesztés és eszközadományozás is szerepel a programban

forrás: Prím Online, 2017. február 16. 15:24

A BT (British Telecommunications) tavalyi évben indított átfogó, háromoldalú együttműködést a Debreceni Egyetemmel és Debrecen városával, amelyben a cég többek között középiskolák és az egyetem informatikai eszközparkjának frissítésével, egyedülálló ösztöndíjprogrammal, üzleti kompetenciák fejlesztésével, valamint üzleti nyelvi oktatási programmal vesz részt. 

A megkezdett együttműködés következő állomására került sor a BT debreceni irodájában, ahol Szabó Zoltán ügyvezető 20 darab laptopot adott át a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnázium igazgatójának. Mint az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a BT globálisan és helyi szinten is vallott értékrendjének megfelelően, elengedhetetlenül fontos a tudásba való befektetés, amelyet már középiskolákkal történő együttműködések során megkezd, majd egyetemi, felsőoktatási képzések útján teljesít ki a vállalat.

 

Szabó Zoltán ugyancsak bejelentette, hogy augusztusban elindítják a BT ösztöndíjprogramot, amelyre olyan hátrányos helyzetű egyetemi diákok pályázhatnak, akik felvételt nyernek a Debreceni Egyetem műszaki, informatikai és közgazdaságtani szakjainak bármelyikére. Mint az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a felsőoktatásban való részvétel és a karrierépítés nem mindenki számára egyformán könnyen elérhető. Vannak tehetséges diákok, akik hátrányos helyzetük miatt nehezen vagy egyáltalán nem tudnak egyetemre járni. Őket támogatja a BT, mégpedig egy ösztöndíjprogrammal, amely az ösztöndíj mellett a gyakorlati tudás fejlesztése érdekében, részmunkaidős munkalehetőséget biztosít a vállalatnál. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók félévente 300.000 forintnyi támogatást kapnak. „Befektetünk a fiatalok képzésébe már a középiskolában és később az egyetemen. És befektetünk a munkavállalóinkba, gyakorlati képzéssel, versenyképes jövedelemmel és izgalmas karriert biztosító pályatervezéssel” – mutatott rá Szabó Zoltán. Mint az ügyvezető elmondta, a BT számára kulcsfontosságú, hogy az üzleti készségek fejlesztését elvigyék a középiskolákba és az egyetemekre egyaránt. A BT középiskolai Üzleti Készségfejlesztő Tréningjét 20 debreceni középiskolás diák végezte el decemberben, akik a végzést igazoló okleveleket is átvehették az eseményen. Aki az informatika területén sikeressé szeretne válni, annak nem elég az elméleti tudást elsajátítania, hanem a gyakorlati problémákra és azok megoldásaira is fel kell készülnie. A BT munkatársai az egyetemi képzés részeként igyekeznek komoly tapasztalatokat átadni ezen a téren a diákoknak. 

 

 

Hüse Attiláné a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) szakmai főigazgató helyettese elmondta: „a Debreceni Szakképzési Centrum alapvető érdeke, hogy a városban működő és befektetni szándékozó gazdasági szereplőket támogassa szakember utánpótlás tekintetében, a BT pedig modellértékű kapcsolatot épített ki a DSZC menedzsmentközpontjával és két tagintézményével."

 

„Gondoljuk csak végig, mi minden kell a sikeres oktatáshoz! Tárgyi és személyi feltételek valamint tartalmi elemek. Mindhárom téren megtaláltuk egymásban a partner” – hangsúlyozta Dr. Tóth László Tamásné, a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója. 

 

A BT február elején nyert oktatási programjával rangos nemzettközi elismerést. A közép-kelet-európai SSC szektorból, 170 vállalat vett részt a CEE Shared Services and Outsourcing Awards gálán, ahol a BT kiemelkedő egyetemi-partnerségi programjáért kapott fődíjat - 10 ország versengő szolgáltató központjai közül. A BT 1999-ben a gyorsan növekvő kelet-közép-európai piacon elsőként nyitotta meg budapesti irodáját. 2007-ben jelenlétét tovább erősítve Magyarországon hozta létre Európai Szolgáltató Központját (BT ROC), mely ma már két telephelyen, Budapesten és Debrecenben, összesen több mint 2000 főt foglalkoztat. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05