Mese rajzpályázat indul gyermekek számára

Rajzoljunk együtt mesefigurákat!

forrás: Prím Online, 2017. március 2. 10:12

A Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub összefogásának célja, hogy támogatást nyújtson a gyermekeknek és az autizmussal élőknek egyaránt az egymással való érintkezésben és a társas kommunikációban. 

Körülbelül 60 ezer diagnosztizált gyermek és felnőtt él autizmussal ma Magyarországon. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődési területeit érintő zavara, amely veleszületett és egész életen át fennmarad. Ez a tünetegyüttes jelentősen megnehezíti a társas kapcsolatok fenntartását, és jelentős problémákat okoz a kommunikáció területén is. Ezért annak ellenére, hogy az autizmusnak külső, látható jegyei nincsenek, szokatlan viselkedés jellemezheti.

 

A mesén keresztül aktívan segíthető egymás megértése, hiszen a történetek segítségével bemutatható a gyermekeknek, hogy miben lehet más egy autista társuk, hogyan tudják segíteni egymást a mindennapokban. Az összefogás másik fontos célja a mesén keresztül megmutatni, hogy az autizmussal élők éppen ugyanúgy figyelemre-, és szeretetreméltó egyéniségek, mint bárki más. Számukra is fontos a közösség, a barátok és az elfogadó környezet. 

 

Lackfi János, a készülő mese szerzője elmondta: "Közeledni egymáshoz, összenyitni belső világainkat: ennél szebb emberi feladat aligha létezik. Különösen fontos evvel próbálkoznunk olyan esetben, amikor kommunikációs gátakon kell átlendülnünk. Például az autizmussal élők esetében is, akikről úgy tudjuk, hogy belső világuk elképesztően gazdag, kreatív karaktert rejteget."

 

 

A mese története szerint Panka és Gyurka egy testvérpár, akik kisgyerekkoruk óta ugyanarra a játszótérre járnak. Egy napon azonban összetalálkoznak egy új kisfiúval, aki kicsit furán viselkedik, más, mint ők. A mese illusztrációs pályázatra olyan 8-12 év közötti gyermekek rajzát várják a kiírók, akik megrajzolják a mese két főszereplőjének, Pankának és Gyurkának az alakját. A beérkező rajzokat a kiírókból álló szakmai zsűri bírálja majd el, és a kiválasztott rajzból alkotják meg a BOOKR Kids meserajzoló grafikusai a készülő mese két főszereplőjét. A mese harmadik főszereplőjének, az autizmussal élő kisfiúnak az alakját az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében alkotó, autizmussal élő fiatalok rajzai közül fogják kiválasztani. 

 

A pályázatra beérkező munkák határideje 2017. március 23. Az eredményhirdetésre 2017. április 3-án hétfőn kerül sor. A pályázati határidő lejártát követően a beérkezett rajzokat a Telekom feltölti Facebook oldalán egy nyilvános fotóalbumba, ahol a facebookozók kedvelései alapján kihirdetnek egy közönségdíjat is. Ezt a díjat a legtöbb lájkot elért rajz készítője kapja majd.

 

A rajzpályázat győztesének és a Facebook közönség díjasának jutalma egy-egy Telekom Huawei Mesetablet, 6 hónapos hozzáféréssel a BOOKR Kids Mesetárhoz, mely egy kifejezetten magyar gyerekeknek szóló gyermek könyvtár-alkalmazás. Jelenleg 150 interaktív mesét tartalmaz Benedek Elektől Gerald Durrellig, a Pöttyös Pannitól A kis hercegig. Az alkalmazás interaktív mesekönyveivel segít az olvasástanulásban, fejleszti a memóriát és a kreativitást, és hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek megszeressék az olvasást. 

 

A mese rajzpályázat annak a stratégiai partnerségi megállapodásnak a része, amelyet a Telekom az Autistic Art Alapítvánnyal kötött 2016 márciusában. A vállalat számára a fenntarthatóság és az abban való aktív részvétel hosszú távú stratégiai elv. A Telekom ezért fordít kiemelt figyelmet a fogyatékossággal élőkre, a hozzájuk kapcsolódó felelősségvállalás elmélyítésére. A Magyar Telekom az Autistic Art Alapítvánnyal megvalósuló együttműködése  során arra törekszik, hogy ismertebbé tegye az autizmust mint társadalmi problémát és a saját eszközeivel tegyen is azért, hogy az autizmussal élők a lehetőségeikhez képest könnyebben tudjanak másokkal kommunikálni, ezzel is csökkentve a távolságot köztük és kortársaik között.

 

A mese rajzpályázatról bővebb információ és a jelentkezés részletes feltételei ezen a linken találhatóak: http://www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/akciok-kedvezmenyek/aktualis/rajzoljunk-egyutt-meset

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munka világára készíti fel a női hokisokat a GE

A magyar jégkorong sport történetében elsőként indít karrier modellt a GE, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Kanadai-Magyar Hokiklub. 

2017. június 27. 12:10

A ma esti kölni Gorillaz koncertet 360 fokos élő streamben közvetíti a Telekom

A június 20-i kölni Gorillaz koncertet - a Telekom Electronic Beats jóvoltából - a rajongók világszerte élő, 360 fokos streamen követhetnek.

2017. június 20. 09:16

Biciklis nemzet a magyar

Az elmúlt néhány évben Magyarország felsorakozott a legnagyobb biciklis nemzetek sorába. Felmérések szerint rendszeres kerékpárhasználatban európai szinten a harmadik helyet foglaljuk el a legendásan sokat kerékpározó hollandok és dánok mögött. 

2017. június 12. 12:42

Az EFOTT sajtótájékoztatóján mérkőztek meg a ’80-as, ’90-es évek sztárjai

Az EFOTT sajtótájékoztatóján kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.

2017. június 11. 16:11

Glass Animals a Szigeten

Az évet Szingapúrban, Ausztráliában és Új-Zélandon kezdték, majd a zenekar eddigi legnagyobb angliai turnéját járta be, aztán a Glastonbury, a Rock Werchter és megannyi nyári fellépés után, augusztusban a Szigetre érkezik a Glass Animals. 

2017. június 8. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

AI-jaj, ez itt és most a robotok őskora!

2017. június 27. 19:27

Közterületet neveztek el a neves informatikusról, Jánosi Marcellről

2017. június 22. 10:22

Generációs ugrást hoz a technológiában az 5G Koalíció

2017. június 19. 15:16

Gyorsítja külföldi terjeszkedését a Codecool programozóiskola

2017. május 18. 11:11
cloudappsportal.com