Áprilisban ismét lesz magyar szereplője a TED-nek!

forrás: Prím Online, 2017. március 15. 09:11

Múlt héten tette közzé a TED New-York-i központja az áprilisi 24-én kezdődő, „TED2017-The future you” című ötnapos vancouveri rendezvényük előadói névsorát

A 74 fős listában Garry Kaszparov sakknagymester és Elon Musk amerikai üzletember mellett egy magyar fiatalember, Kocsis Tamás webfejlesztő neve is szerepel. A 32 éves informatikus egy internetes cenzúrát megnehezítő hálózati megoldása révén vált ismertté. A mindössze középiskolai végzettséggel rendelkező Kocsis Tamás fejlesztése azért különleges, mert internetes kapcsolat nélkül is lehetővé teszi az egyszer már letöltött weblapok elérését és a számítógépek közötti kommunikációs lehetőségeket kihasználva, a terjesztését is. A kizárólag a látogatók által hosztingolt weboldalakból felépülő hálózati megoldás iránt Kínából, Oroszországból és Brazíliából is komoly érdeklődés mutatkozik. Kocsis Tamás az IThon.info-nak adott interjújában elmondta, hogy egyedül dolgozik, a pénz nem motiválja és csak olyan projektekkel foglalkozik, amelyeket érdekesnek, a közösségek számára hasznosnak tart. 

 

 

A TED-konferenciákat 1990 óta minden évben megszervezik. Az előadások maximum 18 percesek lehetnek, és olyan gondolatokról szólnak, amelyekkel a szervezők szerint érdemes megismerkednie a világnak. TEDx néven már több országban, így Magyarországon is rendeznek előadásokat, azonban az amerikai kontinensen eddig csupán két magyar, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Csíkszentmihályi Mihály pszichológus szerepelhetett előadóként. A belépőjegyek ára a 2017-es rendezvényre 17 ezer amerikai dollár volt, de már mind elkelt. Ugyan a vancouveri nézőtéren csak 1200 ember foglalhat majd helyet, de később, a TED honlapján bárki ingyenesen, akár magyar feliratozással is megtekintheti az előadásokat. A weblapot havonta több mint 30 millió látogató keresi fel.

 

Előzetes videó a TED-ről:

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09