Lányok Napja a Continental-nál április 27-én

forrás: Prím Online, 2017. április 26. 13:37

A Nők a Tudományban Egyesület minden év áprilisában szervezi meg a Lányok Napját. Az akció keretein belül április 27-én a Continental a szegedi és a budapesti telephelyén várja olyan középiskolás lányok jelentkezését, akik érdeklődnek a természettudományi, műszaki, vagy IT pálya iránt. 

A nap során virtuális üzemlátogatás, izgalmas interaktív feladatok és inspiráló női karrier történetek segítségével ismerhetik meg az iparágat, és egyik vezető szereplőjét, a Continental-t.

 

A programra ellátogató lányokra hosszú távon figyelmet szentel a cégcsoport, így a Lányok Napját követően is minden olyan Continental által szervezett eseményről értesítést és tájékoztatást kapnak, amely érdekelheti őket, legyen szó sportnapról, gyakornoki programokról vagy kutatók éjszakájáról. A cégcsoport törekvése egy olyan együttműködés kialakítása, amivel segíteni és támogatni tudják a lányokat a pályaválasztásban, a gyakorlati tapasztalatok megszerzésében és a karrierjük építésében. 

 

A Continental csoportszinten nagyon komolyan veszi a női dolgozók bevonását. A vállalat célja, hogy 2020-ra globálisan a felsővezetői pozíciókban a nők aránya legalább 16% legyen. A Continental hazai leányvállalatai már az idén elérték ezt a célkitűzést, de ennek ellenére továbbra is kiemelt hangsúlyt kapnak a női munkavállalók.  „Arra is kiemelt figyelmet fordítunk, hogy ne csupán a vezetők, hanem a gyakornokok, mérnökök és fizikai dolgozók körében is folyamatosan növeljük a női munkavállalók arányát” – mutat rá Fodor Mónika, a Continental csoport magyarországi kommunikációs koordinátora. „A kisgyerekes anyukáknak például lehetőségük van fokozatosan növekvő óraszámban visszatérni a munkahelyükre, illetve nagyon sok pozícióban lehet otthonról is dolgozni. A nemzetközi Női Tehetség Program a cégcsoportnál szervezett keretek között segít megtalálni, fejleszteni és tovább képezni a vezetői karriert célzó kolléganőket, közös fórumot teremtve számukra” – fűzi hozzá Fodor Mónika.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05