Egyedülálló vállalkozásfejlesztő program indul mától

forrás: Prím Online, 2017. május 5. 15:09

A Hello Biznisz a vállalkozók szakmaspecifikus tudását egészíti ki az üzleti életben használható hasznos ismeretekkel. A vállalkozások azonnal használható, lényegre törő és könnyen érthető tudással gazdagodhatnak rövid és hasznos cikkek, videók, feladatok és képzések révén.

„Olyan digitális korszakhoz érkeztünk el, amikor a hazai kis- és közepes vállalatok előtt is óriási lehetőség nyílik arra, hogy akár nemzetközi versenytársaikat is egy ugrással érjék utol. Mindehhez elsősorban képzésre és üzleti szemléletváltásra van szükség a hazai KKV-k körében, ebben kívánunk kulcsszerepet vállalni az infokommunikációs és technológiai támogatásuk mellett” – mondta Lakatos Péter, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

A Hello Biznisz egy program, ami azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozók jobbakká váljanak. Jobban értékesítsenek, jobb legyen a cégük marketingje, hatékonyabban működjön a vállalkozásuk, megtalálják a lehető legjobb alkalmazottakat, merjenek és tudjanak exportálni vagy termék- és szolgáltatási portfóliót szélesíteni. Ezen kihívások egy részén különböző digitális megoldások tudnak segíteni, ám a hellobiznisz.hu oldalon ennél sokkal szerteágazóbb kérdésekre is igyekszik a Telekom pragmatikus és érdekfeszítő megoldásokat adni. Konkrét, működő megoldásokat ad az érintett vállalkozói körnek, olyat, amivel még nem tudott előállni piaci szereplő. 

 

A Hello Biznisz több elemből áll: a program zászlóshajója a május 2-tól elérhető hellobiznisz.hu címen megtalálható digitális edukációs honlap, amely kiegészül egy facebook oldallal (facebook.hu/hellobiznisz), valamint youtube csatornával is. Az online portálon  témakörökre bontva ingyenes oktató- és inspirációs anyagokat biztosít a magyar KKV szektor szereplőinek. A cél, hogy a cégvezetők számára 5 nagyobb területre osztva (ügyvitel, pénzügy, marketing, ügyfélkapcsolat, hr) könnyen emészthető tartalmat kínáljanak, amelyek azt sugallják, hogy egy kis odafigyeléssel bárki felvirágoztathatja a vállalkozását. A tartalomegységek egymásra épülő módon dolgoznak össze az oldalon. Tehát például az Eladásösztönző kommunikáció című cikkhez kapcsolódóan az oldalra látogatóknak lehetőségük van a témakörhöz kapcsolódó videókat is megtekinteni, valamint idevágó feladatsort is kitölteni, ahol a saját vállalkozásukra szabva tudják végigvenni, hogy mitől is fogja a hirdetésük valóban az eladást szolgálni.

 

 

A program másik kiemelt eleme az élő, „tantermi” oktatás sorozat, és workshop. Az vállalkozásfejlesztő online platform mellett elindulnak a Telekom Hello Biznisz Műhely eseményei, amelyek a személyes képzést, tapasztalatcserét szolgálják. A Hello Biznisz Műhelyek programjait, akárcsak magát a programot, a Telekom kutatásából és az ügyfelek visszajelzéseiből kapott eredmények hívták életre. Kiderült, hogy a vállalkozásoknak hiányosak saját tevékenységen túli ismereteik, valamint kevés idejük van önállóan megtanulni az új informatikai megoldások használatát, ezért az edukáció, és a professzionális segítség nagyon fontos számukra. Mivel az önképzésbe fektetett idő megtérül, a programsorozat várhatóan nagyon népszerű lesz a kisvállalkozások körében. A Hello Biznisz szakmai műhely a Forbes magazinnal együttműködésben valósul meg.

 

Marketinggel, ügyvitellel, adózással és a digitális technológiákkal kapcsolatos kérdései minden kisvállalkozás vezetőjének vannak, ennek ellenére még mindig hiányoznak azok a használható ismeretterjesztő anyagok a piacon, ahol a cégük méretére szabottan, a gyakorlatban is használható információkat szerezhetnének ezekkel a témákkal kapcsolatban. A Hello Biznisz program pont ilyen segítsége lesz a hazai kisvállalkozásoknak. Erre szükség is van, mert hiába jó egy kisvállalkozás a fő tevékenységében, a legtöbbször a növekedésük komoly gátja, hogy a mindennapi működéshez nélkülözhetetlen üzletviteli ismereteik hiányosak. Egy átlagos kisvállalkozás vezetőjének nemcsak szakmai, hanem ügyviteli kérdésekben is folyamatosan döntéseket kell hozni, erre a legtöbb helyen nincs külön ember. De sokszor elegendő tudás sem.

 

Kulcsszavak: Telekom Hello Biznisz

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09