Milyen pózban tanuljunk?

forrás: Prím Online, 2017. május 25. 09:57

A vizsgaidőszak nemcsak az agyat, de a testet is igénybe veszi, ezért nem mindegy, milyen pózban tanulunk a most már online is elérhető jegyzetekből. A könyvek helyett manapság inkább a laptopok és táblagépek felett görnyedő hallgatóknak adunk pár hasznos tippet, amivel nemcsak az elméjüket, de a testüket is felrázhatják a maratoni tanulás során.

A felsőoktatási intézmények hallgatói most különösen sok időt töltenek el furábbnál furább pózokban az előadásokon elhangzottak elsajátításával, hiszen kezdetét vette a vizsgaidőszak. A napi több órányi tanulás azonban nemcsak az agyat, de a testet is igénybe veszi, ezért nem mindegy, milyen pózban bújjuk a – most már online is elérhető – jegyzeteket. 

 

Ülve vagy fekve?

A tanulási pózoknak csak a fantázia szabhat határt, van, aki ülve, állva vagy akár sétálva tudja a leghatékonyabban memorizálni a tananyagot. Amire figyeljünk, hogy bár nagyon csábító és kényelmes laptoppal az ölünkben az ágyon fekve tanulni, ez mégsem jó ötlet. Ebben a testhelyzetben ugyanis lelassul a vérkeringés, nyugalmi állapotba kerülünk, és nagyon hamar elálmosodunk. Ezt elkerülendő a legjobb, ha körülbelül félóránként változtatjuk testhelyzetünket, kinyújtóztatjuk elmacskásodott végtagjainkat, végzünk pár fejkörzést, vagy akár futunk egy kört a ház körül. Emellett iktassunk be rendszeresen pár perces szellőztetést, hiszen a friss oxigén hatására sokkal fogékonyabb lesz az agyunk. 

 

„Ortopédiai szempontból nincs ismeretünk arra vonatkozóan, hogy bármely testhelyzet károsan vagy kedvezően befolyásolná agyunk tanulási képességeit. Kutatások folynak arról, hogy az álló helyzetű tanulás serkentő hatású-e a szellemi tevékenységre. Az elképzelés tisztázására az Egyesült Államokban kísérleti jelleggel kialakítottak tantermeket és iskolapadokat az álló helyzetű tanulásoshoz. Hasonló körülmények hiányában a testhelyzet változtatása ajánlott nemcsak a pihenéshez, de a hatékonyabb tanuláshoz is” – javasolja Dr. Terebessy Tamás, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika egyetemi adjunktusa.

Táblagépen tanulni? Ha van hozzá MeRSZed…

Bár a tankönyvek tipikus illatát semmi sem pótolhatja, a mostani Z generáció már inkább a laptopok, táblagépek vagy okostelefonok felett görnyed a vizsgaidőszakban. „A kütyükön való tanulás szinte megegyezik a hagyományos, papíralapú könyvek forgatásával. Ugyanakkor nagyon könnyű elcsábulni a különböző hír- és közösségi oldalak felé. A hatékony tanulás érdekében ezért fogjuk magunkat »média-diétára«, és csak azokat a felületeket nyissuk meg, amelyek valóban a tanulást szolgálják” – tanácsolja dr. Réffy Balázs, a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatást is üzemeltető Akadémiai Kiadó igazgatója.

  

A MeRSZ szolgáltatásról

Az Akadémiai Kiadó Magyar Elektronikus Referenciaművek Szolgáltatása (MeRSZ) a www.mersz.hu oldalon érhető el, ahol megtalálhatjuk a felsőoktatásban leginkább használt szakkönyveket és jegyzeteket olvasható és szerkeszthető digitális formában. A jelenleg 190 alapmű összesen 18 tudományterületet foglal magába: biológia, filozófia, fizika, földrajz, gazdaság, irodalomtudomány, jogtudomány, kémia, matematika, műszaki tudományok, művelődéstörténet, nyelvészet, ókortudomány, orvostudomány, pszichológia, szociológia, történelem, zenetudomány.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitalizáció felsőfokon: itt a Microsoft Dynamics 365 Business Central

Magyar nyelven és magyar törvényi megfeleléssel április közepétől a magyar piacon is elérhető a Microsoft Dynamics 365 Business Central, amely egyedülálló módon, tervezhető költségek mellett, jelentősebb egyszeri beruházás nélkül biztosítja egy integrált ügyviteli rendszer legmodernebb funkcionalitását a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak.

2020. április 2. 19:28

Bizalmas katonai adatok leselejtezett számítógépen

A G DATA szakértői többek között egy föld-levegő rakétarendszer felhasználói kézikönyvét is megtalálták a német hadsereg által leselejtezett notebookon, melyet az eBay-en vásároltak meg.

2020. április 2. 17:53

Tapsvideó és kedvezmény az egészségügyben dolgozóknak

Az elmúlt hetekben a feje tetejére állt a világ. Aki teheti, most magára zárja az ajtót, és otthonról követi az eseményeket, ezzel is lassítva a járvány terjedését. Akadnak azonban, akik nem maradhatnak távol, például az egészségügyi dolgozók, akik ebben a pillanatban is a frontvonalban küzdenek a járvány visszaszorításáért. Miattuk szól a taps minden este 8-kor a fővárosban és vidéken, lakótelepeken és kertvárosi övezetekben egyaránt. 

2020. április 2. 16:34

Az automatizált csomagolás hasznos a KKV-k számára

Ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy hátralépjünk egyet, áttekintsük folyamatainkat, és olyan megoldásokat léptessünk életbe, amelyek a termelés rövid és hosszú távú előnyeit tartják szem előtt. Ilyen időkben a gördülékeny gyártási folyamat kulcsfontosságú a versenyképesség megőrzéséhez. A robotok biztonságos alternatívát kínálnak az emberi munkaerőre, illetve meg is oszthatják a napi feladatokat az emberi munkavállalókkal az ismétlődő feladatok, vagy a veszélyes munkák esetén.

2020. április 2. 15:17

Életműdíjat kapott dr. Zsakó László, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a fiatal tehetségek felkarolásában sok éven át végzett önzetlen és igen eredményes tevékenységének elismeréseként a Tehetségek Szolgálatáért Életműdíj-ban részesítette dr. Zsakó Lászlót, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnökét.

2020. április 2. 13:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Több millióan kaphatnak ingyenes online védelmet áprilistól

2020. március 31. 12:57

Hogyan legyenek a gyerekek és a tanárok biztonságban a digitális oktatás ideje alatt is?

2020. március 25. 10:43

Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!

2020. március 24. 16:55

Koronavírusos átverést azonosított az ESET

2020. március 18. 09:11
online sportfogadás