Újraválasztották Hinora Ferencet, a Magyar Marketing Szövetség elnökét!

Eredményes működéssel zárta a 2016-os évet az MMSZ

forrás: Prím Online, 2017. május 26. 13:57

Magyar Marketing Szövetség tagjai a május 24-i Elnökválasztó Közgyűlésen újabb négy évre szavaztak bizalmat Hinora Ferencnek, aki megválasztásával a második leghosszabban regnáló elnökévé vált az MMSZ-nek. 

Az elnök következő ciklusában is nagy hangsúlyt kap a minősítés és az edukáció. „Elkötelezettek vagyunk a szakmánk iránt és programjainkkal továbbra is szeretnénk fejleszteni a marketing színvonalát, a tagjainkat pedig segíteni abban, hogy eredményes marketing tevékenységet folytassanak.” –nyilatkozta az újra megválasztott elnök.

 

A Magyar Marketing Szövetség 2016-ban kiemelkedően eredményes évet zárt, árbevételét 39 százalékkal tudta növelni, míg eredményét közel megnégyszerezte az előző évhez képest. Ez a növekedés a taglétszám intenzív bővülésének, a két napos konferencia kiemelkedő látogatottságának és az újonnan elindított szakmai programoknak a következménye. A szövetség által szervezett Országos Marketing Konferencia mind szakmai színvonalával, mind résztvevői számával kiemelkedett az éves szakmai rendezvények közül, hiszen közel 700 marketing szakember vett részt rajta.

 

Az MMSZ a kimagasló eredményeknek köszönhetően a közeljövőben még több minőségi szakmai programot tud megvalósítani a szakmabeliek, illetve a szakma iránt érdeklődők számára.

 

 „A 90-es években a szakmai szervezetekre nagyon sokan úgy tekintettek, mint az első információszerzési pontra. Később az internet széleskörű elterjedésével a szakmai szervezetek meghatározó szerepe csökkent, de mára véleményem szerint újra megerősödik, hiszen az online térben lévő rengeteg információt csak a hiteles szakmai szervezetek tudják megszűrni. Az MMSZ továbbra is a marketing szakma elsőszámú eligazodási pontja. Magyarországon jelenleg számos önjelölt marketing szakértő van, ezért is nagyon fontos feladatunk a közeljövőben, hogy segítsük az eligazodást, kiemelve a követendő példákat, szakembereket, esettanulmányokat. Ezeket a célkitűzéseinket mind díjaink, mind a szakértői minősítő rendszer bevezetésén, a marketing.hu weboldal teljes megújításán keresztül kívánjuk megvalósítani a továbbiakban.” – hangsúlyozta Hinora Ferenc.

 

A Szövetség 2015-ben a 25. Jubileumi Közgyűlésén adta ki először az Életműdíját, amellyel első alkalommal Dr. Tomcsányi Pált, majd ezt követő évben Dr. Hoffmann Istvánnét tüntette ki. Az idei Közgyűlésen az Életműdíjat Dr. Molnár Dezső kapta, aki 90 éves koráig aktívan oktatott a Corvinus Egyetemen. Az MMSZ az Életműdíjjal egy kiteljesedett, a marketing szakma egésze érdekében végzett, eredményes szakmai életutat ismer el. Ezúton is gratulálunk neki!

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26

GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai

2019. május 28. 12:05

A Vodafone bemutatta, mire képes Budapest első állandó 5G bázisállomása

2019. május 23. 15:50
online sportfogadás