Pénz kéne… de honnan?

forrás: Prím Online, 2017. május 29. 16:02

A vissza nem térítendő uniós források mellett ideje megbarátkoznia a cégvezetőknek más finanszírozási lehetőségekkel is, hamarosan ugyanis vége lesz a pénzesőnek. Pénzügyi eszközök, kockázati tőke, angyalbefektető – számos lehetőség, de melyik a legjobb? A Piac & Profit június 8-i, Pénz, de honnan? konferenciáján szakértő előadók segítségével tájékozódhat. 

Egyre többet hallani arról, hogy a cégeknek ideje megbarátkozni a gondolattal: nem lesz már többé „ingyen” pályázati pénz. Bár a vissza nem térítendő uniós források aránya már most is alacsonyabb a korábbiaknál, azért bőségesen van még lehetőség azon vállalkozásoknak is, amelyek ilyen pénzből szeretnének fejlesztésbe fogni. Nem árt azonban sietni, hiszen mostanra valamennyi vissza nem térítendő pályázati felhívást kiírtak, így nagyon itt az ideje összeállítani a pályázati anyagokat. 

 

De hosszabb távon sem kell kétségbe esni, a vissza nem térítendő uniós támogatások kifutása után is bőséggel lesz finanszírozási lehetőség a cégek számára. Az egyik legfontosabb lehetőséget jelentik a szintén uniós forrásból elérhető úgynevezett pénzügyi eszközök, vagyis visszatérítendő támogatások. Az MFB pontok hálózatán keresztül elérhető finanszírozási formával jórészt még ismerkednek a cégek, de érdemes mielőbb átlátni a pontos működést és lehetőségeket! 

Egy prosperáló, fejlődőképes vállalkozás számára a kockázati tőke bevonás is fontos továbblépési lehetőséget jelent. Megszületett a kormány döntése az európai uniós társfinanszírozású tőkebefektetési programok kiterjesztéséről és új tőkebefektetési alapok létrehozásáról is, melyek a várakozások szerint hatékonyan járulhatnak hozzá a magyar gazdaság versenyképességének javításához, az innovatív iparágak fejlesztéséhez, a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdeképessé válásához. De a kockázati tőke bevonás, befektető keresés nem csak a nagyobb cégek, hanem akár induló fázisú vállalkozások számára is megoldást jelenthet – de nem árt tudni, milyenek a feltételek.

 

Induló vállalkozás vagy tőzsdei bevezetésre törő kisvállalat? Pályázat vagy hitel? K+F-re vagy külpiacra lépéshez? Forrás mindenre van, csak meg kell találni a megfelelőt! Ebben segít a Piac & Profit Pénz, de honnan? – 2017 konferenciája, ahol az egyes területek szakértői segítenek az eligazodásban, hasznos tanácsokkal látják el a kkv-k döntéshozóit, hogyan használják ki a ritka forrásesőt növekedésre, piacszerzésre, vállalkozásuk stabillá, erőssé tételére.

 

Részletes program és regisztráció

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyre többen és egyre gyakrabban használunk mobilnetet külföldön is

A roamingdíjak eltörlése óta már nem kell fájnia a fejünknek, ha az EU-n belül külföldön szeretnénk telefonálni, SMS-ezni vagy éppenséggel a mobilnetünket használni. 

2018. január 12. 15:53

A kormány kiemelt beruházássá minősítette a magyarországi mobilhálózat-fejlesztéseket

A kormány a 484/2017. (XII. 28.) Korm. rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a magyarországi távközlési szolgáltatók nagy sebességű mobil hírközlési (4G, 4G+, 5G) hálózatfejlesztési beruházásait.

2018. január 4. 15:11

Rajzpályázat és akció a „Szíves Karácsony” jegyében

A WIWE Mobil EKG szívdiagnosztikai eszköz mind hazánkban, mind külhonban egyre szélesebb körben ajánl megoldást az egészségmegőrzésre és megelőzésre lakossági, orvosi, sportolói szinten, most pedig – Karácsony előtt – mindehhez árkedvezményt is adnak: aki szeretteinek olyan eszközt akar ajándékozni amely figyelmeztet a szív működésének rendellenességeire, az december 15. és 18. között – az „aranyhétvégén” - 69.990 forintért veheti meg a WIWE-ot a webshopban és viszonteladóknál.

2017. december 14. 13:02

Feltöltődés az USA-ban

Már már azt hittük, hogy nem kell kimozdulni a kijelző elől és akár pizsamában a konyhában üldögélve is meghódíthatjuk a világot… Pedig ünneprontónak kell lennem… Az internet sajnos nem helyettesíti a személyes jelenlétet és tapasztalatot, különösen, ha olyan helyzetbe hozzuk magunkat, ahol a problémákat másképpen megoldó, a rendelkezésre álló tehetséget, tőkét, üzleti ökoszisztémát teljesen másképpen megközelítő rendszerben találjuk magunkat.

2017. november 30. 11:47

Az egész fővárosban elérhetővé tette NB-IoT hálózatát a Telekom

Magyarországon elsőként teljes Budapestre kiterjedő lefedettséggel elérhetővé tette a gépek közötti kommunikációt segítő NarrowBand-IoT (NB-IoT) technológiát a Magyar Telekom.

2017. november 28. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

E-kereskedelmi Körkép 2017

2017. december 28. 09:48

Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC

2017. december 20. 09:27

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19
cloudappsportal.com