Hatalmasat húzott a Taxify: újabb neves befektető állt a startup mögé

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 8. 10:06

A világ egyik vezető mobil alapú közlekedési alkalmazását üzemeltető cég, a DiDi Chuxing befektetőként működik együtt a jövőben a Taxify-jal. Ezzel a lépéssel Európa és Afrika legnépszerűbb mobilalkalmazásává válhat az észt taxis startup. Korábban már a Skype, a Google és a TransferWise is befektetőként támogatta a cég működését.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően Markus Villing, a Taxify alapító-vezérigazgatója elmondta: biztos benne, hogy új partnerével cége még inkább megszilárdítja jelenlegi pozícióját a főbb piacokon és tovább folytathatja a terjeszkedést. Kiemelt céljuk, hogy Európa, valamint Afrika egyik legkedveltebb és legegyszerűbb közlekedés megosztási platformja maradjanak a jövőben is. 


“A Taxify már most is magas színvonalú, innovatív szolgáltatást nyújt 18 országban. A mobiltechnológia kihasználásával tökéletesen meg lehet felelni a gyorsan változó fogyasztói igényeknek, alkalmazásával a hagyományos közlekedés 21. századi színvonalra emelhető” - hangsúlyozta Will Cheng Wei, a DiDi Chuxing alapító-vezérigazgatója. A DiDi Chuxing új partnerével a régió leghatékonyabb közlekedési szereplőjévé kíván válni.

 

 

A 2013-ban Észtországban alapított Taxify az egyik leggyorsabban növekvő startup Európában és Afrikában. Az innovatív utazási mobilalkalmazásnak több mint két és fél millió felhasználója van a régió 18 országának nagyvárosaiban, többek között Magyarországon, Romániában, a balkáni országokban, Dél-Afrikában, Nigériában és Kenyában. A legfejlettebb IT technológia által működtetett DiDi Chuxing több mint 400 városban, több mint 400 millió felhasználó számára nyújt széleskörű mobilszolgáltatást, köztük olyan vállalkozásoknak, mint a Taxi, a Premier, az Express, a Luxe, és a Hitch. A több mint 17 millió embert foglalkoztató vállalat az intelligens közlekedési megoldások kialakításával a városok integrációjában és fejlesztésében nyújt komoly segítséget.

Kulcsszavak: DiDi Chuxing Taxify

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09