33 ezer fő fölött van a háztartási nagygépek cseréjéhez támogatást igénylők száma

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 16. 16:33

Az Otthon Melege Program keretében elérhető pályázatot ma a nyugat-dunántúli régióban is óriási érdeklődéssel fogadta a lakosság, eddig közel 6 800 pályázó jelezte támogatási igényét.

Az elmúlt tíz napban összesen több mint 33 ezren jelentkeztek az első négy régióból a háztartási nagygépek (hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek) energia-megtakarítást eredményező cseréjére. A nyugat-dunántúli régióból a támogatási kérelmeket ma 13 óráig várják, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik.

 

A folytatásban elsőként a dél-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot 2017. augusztus 21-én (hétfő), reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon (http://hgcs2017.nfsi.hu/) keresztül.

 

A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető. Ha valakinek nincs számítógépe, elektronikus elérhetősége, otthoni vagy munkahelyi internetes kapcsolata, a pályázatbenyújtás időszakában olyan helyen tartózkodik, ahol az ügyintézés akadályokba ütközik, annak lehetősége van segítséget kérni olyan személytől, aki helyette, a nevében eljárhat. Ehhez a Pályázati Útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell csupán kitölteni.

 

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. Ennek hatására nemcsak a lakossági energia-felhasználás hatékonysága javulhat, hanem mérséklődik a hazai szén-dioxid-kibocsátás is.

 

A programnak köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program mára már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elbírálták az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny pályázatait

A 22 tagú szakmai zsűri a beérkezett pályázatok 65%-át kidolgozásra javasolta. Összesen 99 fiatal folytatja a kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért. A pályázatok közül a legtöbb informatika, műszaki tudományok és fizika témában született.

2017. december 19. 12:12

26. Magyar Innovációs Nagydíj

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2017-ben jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő díjakra 2018. február 14-ig lehet jelentkezni.

2017. november 25. 09:29

38 millió forint összdíjazású Digitális Ötletpályázatot hirdet az OTP Fáy András Alapítvány

Az OTP Fáy András Alapítvány az OTP Bank és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával bruttó 38 millió forint összdíjazású pályázatot hirdet a legjobb digitális megoldások felkutatására. A pályázaton szinte bárki elindulhat, és elegendő a megálmodott projekt ötletével 2018. január 15-ig online jelentkezni.

2017. november 10. 13:44

Közös oktatási projektet valósít meg a PTE és az NJSZT

Az Európai Stratégiai Beruházási Alap támogatásával, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével, a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal (NJSZT) konzorciumban valósítja meg a projektet a Pécsi Tudományegyetem és az NJSZT. 

2017. október 25. 10:58

Már csak 1 hét van hátra az ’Az Év Honlapja’ pályázat lezárásáig!

Már csak 1 hét áll a nevezők rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az online szakma egyik legrangosabb díjára „Az Év Honlapja” pályázatra. Egy rövidített nevezési időszak után, a szervezők meghosszabbították a határidőt, hogy senki ne maradjon le a nevezésről, így október 31-ig lehet jelentkezni az ország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatára.

2017. október 25. 08:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

E-kereskedelmi Körkép 2017

2017. december 28. 09:48

Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC

2017. december 20. 09:27

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19
cloudappsportal.com