FLOW vagy FOLLOW – Neked merre van előre?

10. Fenntarthatósági Nap pályázat

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 25. 09:50

A Magyar Telekom kreatív pályázatot hirdet a 10. Fenntarthatósági Naphoz kapcsolódóan. Szeptember 15-ig három kategóriában várja azokat a pályaműveket, amelyek filmben, zenében/slamben, vagy bármely kreatív módon irányt mutatnak az áramlásban.

 

A Telekom 2017. szeptember 30-án tizedik alkalommal rendezi meg a Fenntarthatósági Napot az Akvárium Klubban. Az idei fesztiválkonferencia központi témája a FLOW. A flow-élmény az elme működésének olyan állapota, amelynek során az ember örömmel töltődik fel, kiteljesedett élményként éli meg, amit éppen csinál. A Fenntarthatósági Nap négy szekcióbeszélgetésében a fenntarthatóság pillérei mentén, szakértők járják körül a környezetben végbemenő áramlásokat, a társadalmunkra ható és azt meghatározó folyamatokat, a gazdaságot szervező pénzáramlást, míg a plusz 1 szekcióban az egyén kerül a középpontban és a testi-lelki folyamatok tükrében vizsgálják majd a FLOW-élményt.  A téma kapcsán kiírt pályázat olyan kérdésekre keresi a választ, mint „Kit, vagy mit követünk?”, „Ha követünk, akkor haladunk is?”, illetve, hogy „Mi megyünk az árral, vagy az ár jön-e velünk?”.   

 

A pályázók három kategória közül választhatnak: 

  • Film: melyhez 1-3 perces kisfilmeket küldhetnek, 
  • Zene: melyben egy dallal, slammel lehet részt venni, 
  • Kreatív: melybe festeni, rajzolni, fotózni, vagy akár flashmobot szervezni hívják az érdeklődőket. 

Kategóriánként maximum 3 pályamű küldhető be. 

 

A beérkezett pályázatokat négytagú szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai: Pásztor Anna énekesnő, színész, táncművész, Rohonyi Gábor rendező, Szegedi Csaba kolorista, a MOME tanára, Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom fenntarthatósági központ vezetője.

 

 

A szakmai zsűri döntése alapján egy-egy kategóriában 3 díj kerül kiosztásra. A legértékesebb díjak között szerepel 2 fő részére belépőjegy és repülőjegy a 2017-es Velencei Képzőművészeti Biennáléra (ARTE Biennale), illetve a 2018-ban megrendezésre kerülő Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválra (IFFR), míg a zene/slam kategória első helyezettje 200.000 forint értékű hangszervásárlási utalványt vehet majd át. A rendezvényen bemutatott alkotások közül a látogatók döntik el szavazataikkal, hogy ki nyerje el a 10. Fenntarthatósági Nap közönségdíját, ami egy Samsung Gear S3 okosóra. 

 

A szeptember 30-i Fenntarthatósági Nap végén az afterparty részeként, ünnepélyes díjátadó keretében, a zsűritagok részvétele mellett kerül sor az eredményhirdetésre és a díjat átadására. 

A pályázati felhívás, illetve a rendezvény részletes programja megtalálható a http://www.fenntarthatonap.hu és https://www.facebook.hu/fenntarthatonap  linkeken.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09