Magyarországon is debütál a Xerox új, fehér száraz tintája

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 23. 10:39

A digitális nyomtatás bővülésének immár semmi sem szab határt. A neves kutatócég, az InfoTrends előrejelzése szerint a technológia éves összetett növekedési üteme (CAGR) 2015-től 2020-ig tartó időszakban 27 százalékos bővülést eredményez, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban, illetve Nyugat-Európában a digitálisan nyomtatott oldalak száma három év múlva eléri a 25 milliárd darabot. 

Ennek köszönhetően a gyártók is fejlesztik megoldásaikat erre a platformra. A Xerox a napokban mutatta be az iGen5 digitális nyomdagéphez biztosított, 2017-ben a rangos MUST SEE ‘EMS díjjal kitüntetett új, fehér színű száraztintát, amelynek hozzáadásával a hagyományos módon elkészült nyomtatványok felületén olyan különleges folthatást keltő átalakítások végezhetőek el, amiknek köszönhetően eddig nem tapasztalt, exkluzív megjelenés érhető el.

 

A Xerox fejlesztésével többek között készíthető karácsonyi levelezőlap, amelyen a hópehely texturált részletekkel tehető egyedülállóvá, vagy tervezhető vele reklámtábla is, amin a fehérrel szedett szöveg még inkább figyelemfelkeltő hatást kelt.

 

“Az iGen5-re fejlesztett fehér színű száraztinta számos színes és átlátszó felületen érvényesül, ami egyben azt is jelenti, hogy a nyomdai vállalkozások ennek használatával bővíthetik az exkluzív termék-és szolgáltatási palettájukat kezdve a direkt levelektől a brosúrákon, a névjegykártyákon keresztül az üdvözlőlapokig, meghívókig, vagy éppen a könyvborítókig. Sőt a csomagolás terén is kiválóan igénybe vehető ez az új fejlesztés többek közt a hajtogatott karton dobozoknál.” – fejtette ki Amy Stear, a Xerox iGen termékeinek globális termékmarketing-menedzsere.

 

A várakozásokat van is mire alapozni, hiszen a Xerox fehér száraz tinta megoldása minden eddiginél messzebbre jutott a szín felhasználhatóságában. Egyebek mellett a fő megkülönböztető jellemzője a kiemelkedő fényerő és a fátyolosság, ami egyetlen fehér színben érhető el, illetve a két fehér réteg felvitelének opciója a nyomdagépen, automatikus többlépcsős eljárással.

 

A Xerox fehér száraz tintája 2017. októberétől lesz elérhető Magyarországon is.

Kulcsszavak: nyomtatás iGen5 Xerox

Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Az Epson bemutatja a hőmentes állófejes tintasugaras nyomtatás legújabb fejlesztését

Az Epson folytatta azt a törekvését, hogy irodai nyomtatócsaládjában hő nélküli tintasugaras technológiát vezessen be, és bemutatta az AM-C400 és AM-C550 MFP-ket, hogy fejlett megoldásokat nyújtson az A4-es piac számára. Ezek az új termékek az Epson meglévő állófejes tintasugaras nyomtatóinak minden energiatakarékossági és termelékenységi előnyét kínálják, de kisebb, A4-es formátumban.

2024. április 10. 13:14

Júniusban ismét NEXT 3D additív gyártás konferencia

2024-ben ismét rendkívül színes szakmai programmal és neves előadókkal tűzdelt nappal várja vendégeit a NEXT 3D konferencia. A 3D nyomtatók és 3D szkennerek bevált hazai alkalmazásaira fókuszáló NEXT 3D idén június 4-én kerül megrendezésre. A jegyek értékesítése április 8-án jelentős elővételi kedvezménnyel indult el, így az érdeklődőknek érdemes már most ellátogatni a next3d.hu-ra és lefoglalni helyüket a nemzetközi additív gyártástechnológiai konferenciasorozat hazai állomására.

2024. április 10. 11:40

Az LG új 4K okosmonitora beépítve kínálja a Netflixet, a Google Calendart és a Twitchet

Különleges kijelző érkezik hamarosan Magyarországra: a már most előrendelhető LG MyView* okosmonitort úgy tervezték meg, hogy elősegítse a produktivitást a munka során, miközben tulajdonképpen egyszerre tölti be egy televízió és egy professzionális munkamonitor funkcióit. Aki most előrendeli az okosmonitort, 20% kedvezményt kap az LG webáruházában.

2024. április 2. 14:56

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09