Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre

forrás: Prím Online, 2017. október 5. 15:04

A Magyar Innovációs Szövetség az Ericsson K+F Központjában 27. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból.

Az eseményt Jakab Roland az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, mint házigazda nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Verseny remek lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy megmutassák magukat és az ötleteiket. Dr. Palkovics László, államtitkár, a Verseny fővédnöke az EMMI nevében köszöntötte a meghívottakat és beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország az élen jár a tehetséggondozásban, azonban mindig van mit tennünk az előrelépés érdekében. Ösztönözte a fiatalokat, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel és ne féljenek megmutatni magukat. Ezután dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke hivatalosan is bejelentette a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt és ismertette a feltételeket. Főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van saját ötletük a megoldásra is.

 

 

Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka eredményével. A kidolgozandó vagy megoldandó feladat max. 2 oldalas vázlatát e-mailben kell eljuttatni 2017. november 28-án, 15 óráig beérkezően.

 

Dr. Pálinkás József, a Verseny társfővédnöke, az NKFIH elnöke felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy keressenek inspiráló környezetet és lássanak neki a munkának. Kiemelte továbbá, hogy nagyon fontos a fiatalok támogatása és inspirálása, amelyet a NKFIH is fontos feladatának érez, hiszen a fiatalok új ötleteikkel megalapozzák a versenyképes kutatásokat. Dér Ágnes, az M5 csatornaigazgatója, a verseny fő média támogatója egy kisfilmmel szemléltette az egy éves jubileumát nemrég ünneplő M5 Csatorna munkásságát. Rendkívül fontosnak tartják, hogy az emberekhez közel hozzák a tudományokat, így nagy örömmel vállalták idén is a Verseny népszerűsítését. Ezt követően Ivánka Gábor, zsűritag mutatta be azt a három fiatalt, akik a 2017. évben nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket értek el. Zárszóként Dr. Szabó Gábor, a MISZ elnöke elmondta, hogy a fiatalok prezentációi is bizonyítják, milyen nagy szükség van erre a tudományos és innovációs versenyre. Hangsúlyozta, hogy a beadási határidőre mindösszesen a kreatív ötleteket kell benyújtani, a 2. fordulóban azonban már működőképes eszközöket, befejezett projekteket is prezentálni kell. 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Pályázati felhívás kisiskolásoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az MKB Bank Nyrt. (MKB), a Waberer's International Nyrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ösztöndíjpályázatot hirdet a 2019/2020-as tanévre az általános iskola 2-3. osztályos tanulói részére.

2019. augusztus 18. 10:14

Magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji FasterCapital inkubációs programja

Magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji központú FasterCapital frissen indult inkubációs programja. A pályázat keretében kiválasztott projektek akár közel 600 millió forintnyi befektetést, illetve további inkubációs és mentori szolgáltatást kaphatnak mintegy egy éven keresztül. A programban való részvételre már ötlet fázisú projektekkel is lehet pályázni, a jelentkezés határideje 2019. szeptember 15.

2019. július 31. 11:15

Még lehet jelentkezni az Év Informatikai vezetője pályázatra

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2019-ben is kiírta az év CIO-ja pályázatot. Pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO munkáját.

2019. július 23. 14:13

Összetartó kisközösségeket díjazott a Telenor, a Hello Wood szakmai támogatásával

Két kimagasló közösségi erővel bíró társaság nyerte a Telenor Együtt/tér című pályázatát. A felhívás szerint olyan kisközösségek pályázhattak közösségi tér kialakítására, akik összefogásuk és közös értékteremtés révén vannak hatással környezetükre. A 177 beérkezett pályázat közül győzteseként az agárdi Szitakötő Vízi- és Extrémsport Egyesület és a Zabszalma Alapítvány gazdagodhatott egy-egy különleges faépítménnyel, melynek megépítésében a Hello Wood nyújtott szakmai támogatást.

2019. július 4. 12:43

Év Informatikai vezetője pályázat felhívása

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2019-ben is kiírja az év CIO-ja pályázatot. Pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO munkáját.

2019. július 1. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei

2019. augusztus 8. 11:32

Új tulajdonosa van a UPC-nek

2019. augusztus 1. 12:20

A Bosch és a Daimler megvalósítja a vezető nélküli, automatizált parkolást

2019. július 31. 16:53

Rekordbevétel az LG-nél

2019. július 30. 17:03
online sportfogadás