A HeatVentors lett Európa legjobb energia startupja

forrás: Prím Online, 2017. november 27. 14:56

Újabb magyar startup írta be a nevét a nemzetközi versenyek győztesei közé. A HeatVentors a Budapesten rendezett InnoEnergy PowerUp! döntőjében szerezte meg az első helyet. 

Idén már a középdöntő folyamán is több mint száz startup érdeklődött az InnoEnergy PowerUp! pályázata iránt, amely a régió legnagyobb versenye a fenntartható energia megoldásokon dolgozó startupok számára. A döntőbe jutó európai 12 csapat, végül Budapesten mérte össze a tehetségét. A magyar színeket, Farkas Rita és Andrássy Zoltán által alapított HeatVentors képviselte a döntőben, a Ram Colosseumban. A nemzetközi zsűri végül Rita prezentációját találta a legkiemelkedőbbnek, és ezzel idén ők lettek a régió legjobbjai. 

 

A HeatVentors 20 000 eurós pénzjutalom mellett részt vehet az InnoEnergy Highway startup-programjában, amely a külföldi piacokra való jutást elősegítő mentorálás mellett akár 150 000 EUR befektetést is nyújt.  

 

„Nagyszerű csapatot ismerhettem meg a Heatventorsnál, akik a technológiai tudáson túl bátran kísérleteznek a megfelelő üzleti modell kialakításával, kellő alázattal viszonyulnak a vállalkozásuk fejlesztéséhez, továbbá rendkívül sok időt fordítanak a cégépítésre. Megvan bennük az az értékesítési tudás is, ami szükséges a kezdeti időszakban létfontosságú partnerek megnyeréséhez és az eladások beindításához” - mondta Dervalics Ákos, az InnoEnergy Hub magyarországi menedzsere, a verseny szervezője.

 

Igazi sikerszériát mondhat magáénak az egyetemi kutatásból diplomamunkává, majd startup vállalkozássá növekedett HeatVentors. A hőtárolást fázisváltó anyagokkal forradalmasító megoldást fejlesztő csapat, oktatói bíztatásra kezdett komolyan foglalkozni a jövő megvalósításával.

 

 

Az egész egy tavaszi startupversennyel - az európai versennyé növekedett - Women Startup Competition magyar elődöntőjén elért második hellyel kezdődött. Szerencséjük volt, és a közönség bejutatta őket a londoni döntőbe, amellyel egyhetes helyi mentoring és felkészítés is járt. A londoni döntő ugyan nem hozta meg az áhított első helyet, de az egyik zsűritag által felajánlott különdíjjal eljutottak egy hétre Kínába, ahol a négy legnagyobb városban prezentálhatták megoldásukat a helyi befektetők előtt. 

 

„A londoni kurzus és a kínai bemutatkozási lehetőség hatalmas lendületet adott a munkánkhoz, megértettük, hogy a kutatásunk önálló életre kelt, a megvalósulás útjára lépett, a hazai versenyeken elért sikerek pedig ehhez adtak további erőt.” - mondja Farkas Rita.

 

Tavasz óta megnyerték a MVM Edison Light Up! innovációs versenyét, és a Nestlé HackYourCompany demoday-en is kiválóan szerepeltek. Nem csoda, hogy az ötéves kutatási háttérrel rendelkező ígéretes vállalkozás azóta több ajánlatot kapott nagyvállalatoktól és befektetőktől egyaránt.  A mostani győzelem a lokális sikereken túlmutató regionális eredmény, amely megnyithatja a két energetikai szakember előtt az európai piacokat is. 

 

HeatVentors alapítói jelenleg is az ötletükből kifejlődő termékek piaci pilot projektjein dolgoznak, valamint, hogy mielőbb piacra kerülhessen a „HeatTank” névre hallgató innovatív hőtároló, amely számításaik szerint a jelenleg használt rendszerekhez képest tizedakkora méretben, 8-15 százalék hatásfok-növekedést eredményezhet.

 

Mentoraikkal szorosan együttműködve jelenleg is dolgoznak a jövő hőtárolási megoldásain, hogy a tervezett termékpalettájuk mind szélesebb körben legyen alkalmazható világszerte.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05