A ThinQ márkával nyit a mesterséges intelligencia felé az LG

forrás: Prím Online, 2017. december 22. 15:02

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy létrehozza a ThinQ márkát, mellyel minden 2018-as háztartási eszközt, fogyasztói elektronikai terméket és szolgáltatást megjelöl, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz. Az LG ThinQ termékek és szolgáltatások mindegyike képes lesz a gépi tanulásra, a kommunikációra más eszközökkel, és az LG saját DeepThinQ technológiája mellett számos további mesterséges intelligencia technológiát használ majd a cég partnereitől.

Az LG először a 2017-es CES-en mutatta meg mesterséges intelligencia törekvéseit a DeepThinQ technológia bejelentésével. A cég ezek után új kezdeményezést indított el, melynek célja az volt, hogy az év során bemutatott prémium termékek mindegyike Wi-Fi kompatibilis legyen. Júniusban az LG megnyitotta a szöuli Mesterséges Intelligencia Laboratóriumot, amely összefogja a cég különféle kutatásait az olyan technológiák terén, melyek lehetővé teszik a hang- és videó-alapú, valamint a szenzorok által szolgáltatott információk felismerését, és képessé teszik az eszközöket arra, hogy saját következtetéseik nyomán tanuljanak. Az LG laboratóriuma közreműködött a világ első, a saját környezetét feltérképezni képes légkondicionálójának fejlesztésében csakúgy, mint intelligens hűtőszekrények, mosógépek és robotporszívók megalkotásában.

 

„Az LG intelligens termékei mindig arra gondolnak, hogyan tehetnék jobbá tulajdonosuk életét – a ThinQ márkával ezt szeretnénk megmutatni” – mondta Han Chang-hee, az LG globális marketingközpontjának vezetője. „A mesterséges intelligencia a technológia következő lépcsőfoka, a háztartási- és fogyasztói elektronika vezető vállalataként pedig felelősségünk van abban, hogy a mesterséges intelligencia minél elérhetőbb és elfogadottabb legyen.”

 

A CES látógatói az LG 2018-as intelligens termékeinek kínálatát az cég standján, a ThinQ zónában, január 9. és 12. között tekinthetik meg.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jön a nyomtatványcunami?

A KSH adatai szerint decemberben közel 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon. Figyelembe véve, hogy a döntő többség alkalmazásban álló munkavállaló, közel ugyanennyi M30-as nyomtatványt kell aláírnia a cégvezetőknek a hónap végéig. Mindez már egy közepes cégnél is érezhető mennyiségű adminisztrációval jár. 

2018. január 22. 17:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

E-kereskedelmi Körkép 2017

2017. december 28. 09:48

Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC

2017. december 20. 09:27

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19
cloudappsportal.com