Az Arctic Monkeys is jön a Sziget Nagyszínpadára

forrás: Prím Online, 2018. január 29. 11:51

Még fel sem ocsúdtunk a múlt heti bejelentéséből, itt van a következő nagy durranás. Az idei Sziget Nagyszínpadának negyedik headlinere az Arctic Monkeys lesz.

Bár nagyot szólt pár nappal ezelőtt a Sziget bejelentése, ahol Kendrick Lamar, Kygo valamint a Mumford and Sons európai exkluzív nagyszínpados fellépéséről adtak hírt, úgy látszik még akad muníció a szervezők tarsolyában. Negyedik headlinerként ugyanis az Alex Turner, Jamie Cook, Nick O’Malley and Matt Helde alkotta formációt, az Arctic Monkeys-t jelentették be a Sziget idei Nagyszínpadára, augusztus 14-én, keddre.

 

A zenekar évek óta éllovasa a Sziget kívánságlistájának, pár évvel ezelőtt azonban a frontember a The Last Shadow Puppets nevű formációjával járt itt, miután 2014-ben határozatlan időre szünetet jelentett be a banda. 2017-ben viszont újra összejöttek és a hírek szerint szeptemberben hozzáfogtak az új albumhoz is. Most nagy lehet az öröm az arctic-os táborban, különös tekintettel arra, hogy állítólag hamarosan jelentkeznek az új hanganyaggal, amiből talán adnak egy kis ízelítőt idén augusztusban nálunk is.

 

És egy szolgálati közlemény: early bird jegyek még január 31-ig kaphatók a Szigetre. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mégis van mozi! Autósmozi nyílik a budapesti Árkád tetején

Jó hírünk van azok számára, akik már a Grease és a Szeretném, ha szeretnél óta tudják, meg akarják tapasztalni az autós mozizás varázsát. Június 13-tól a PANAM autósmoziban forgathatják vissza az idő kerekét. Az autósmozi érintésmentes eszközökkel vár, így a koronavírus ideje alatt sem maradunk biztonságos szórakozás nélkül. A helyszínt a budapesti Árkád bevásárlóközpont tetőtéri parkolója biztosítja, ahol a tervek szerint hosszútávon élvezhetjük majd a szabadtéri filmnézést.

2020. május 26. 10:33

Home office és a mögötte rejlő nehézségek

Manapság egyre több ember végez különféle munkákat otthonról, ami gyökeresen megváltoztatott számos munkamenetet és szokást. Valójában ennyire egyszerű technikailag a home office, és milyen előnyei, illetve hátulütői vannak?

2020. május 20. 13:52

Állati találkozások

Az emberi kíváncsiság az állatvilágra is kiterjed: igyekszünk minél közelebb férkőzni hozzájuk, hogy mindent megtudjunk róluk, és közben olyan felvételeket is készíthessünk, amelyek több száz like-ot érnek majd a közösségi oldalakon. A Viasat Nature természetcsatorna ezúttal vadállatokról elkapott, hihetetlen egyedi képeket mutat be kedden este 8-tól az Elképesztő állati találkozásokban. Soha nem tapasztalt légyottoknak lehetünk szemtanúi ember és állat, állat és állat között, amelyek hol szívszorító, hol győzedelmes véget érnek. És íme néhány dolog, amit jó tudni, ha valaki vadállatok lesére indulna!

2020. május 19. 10:22

Ez az a nap! 2021 a Puskás Arénában

A kialakult járványhelyzet miatt – a labdarúgó-Európa-bajnoksághoz és az olimpiához hasonlóan – az idénre tervezett Ez az a nap!  is 2021-ben kerül megrendezésre.

2020. május 8. 13:07

Mégis lesz óriási retrobuli Szegeden

Ha nem is az eredeti időpontban, de idén is, ezúttal augusztus 20-án a legnagyobb hazai retrobuli, a szegedi Deja Vu Fesztivál nyitja a fesztiválszezont Dél-Magyarországon. Az újításokkal és meglepetésekkel készülő háromnapos rendezvényre az eredeti időpontra megváltott jegyek természetesen érvényesek.

2020. május 7. 15:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás