Régiós webinar sorozat segíti a hazai Imagine Cup jelentkezőket

forrás: Prím Online, 2018. február 18. 09:54

Február 23-ig várja a jelentkezőket az Imagine Cup. A középiskolai és egyetemista diákokból álló csapatok felkészülését idén először nem csupán a hazai, de a régiós szakértők is támogatják.

Idén először egy nyolchetes, intenzív webinar sorozat is támogatja a Microsoft innovációs világversenyére jelentkező magyar diákok munkáját és felkészülését. Az ingyenes kurzusokon a vállalat nemzetközi szakértői vezetik be egyebek mellett a mesterséges intelligencia, a kevert valóság vagy a big data rejtelmeibe a versenyzőket. Az indulók kézzelfogható segítséget kapnak abban is, hogyan építsék fel ötletük üzleti modelljét, vagy hogyan készüljenek fel az egyik legnagyobb kihívásnak számító bemutatkozó beszélgetésre, az elevator pitch-re. Utóbbihoz pótlólagos támogatást jelent a négyalkalmas kommunikációs- és angoltréning, amely sokat tesz hozzá a prezentációs készségekhez.

 

Az Imagine Cup csapatok a fentieken kívül a Microsoft Magyarország diáknagykövetei, a Microsoft Student Partnerek (MSP-k) szakmai segítségét is igénybe vehetik. Ennek keretén belül az Imagine Cup korábbi versenyzőitől kérhetnek és kaphatnak akár aranyat érő tanácsokat, legyen szó akár technikai, akár üzleti jellegű kérdésekről. Az igény szerint Skype-on, vagy a Microsoft magyarországi székházában lebonyolítandó személyes mentorálás az ic-mentoracio@stdntpartners.onmicrosoft.com elektronikus levélcímen kérhető, olyan témákban, mint big data, felhőmegoldások, kevert valóság, üzleti terv és prezentációs technikák, vagy marketing tippek és trükkök.

 

Az Imagine Cup-ra február 23-ig lehet jelentkezni a verseny weboldalán a jelentkezési űrlap és a kérdőív együttes kitöltésével. A tavasszal esedékes magyarországi döntő nyertese – zsebében a Microsoft Magyarország által felajánlott 9000 dollár értékű felhőhozzáféréssel – a kelet-közép-európai mezőnyben is bemutatkozhat. Amennyiben ezt az akadályt is sikerrel veszi, azzal bebiztosítja helyét a nyári, nemzetközi döntőre. Az Egyesült Államokban tartott megmérettetés győztese 85 ezer dolláros jutalomban és nagyértékű Azure hozzáférésben részesül, addicionálisan pedig nem mást kap személyes mentornak, mint Satya Nadellát, a Microsoft első emberét.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09