Lezárult az OTP Fáy András Alapítvány Ötletpályázata

forrás: Prím Online, 2018. február 27. 14:48

A budapesti OK Oktatási Központban február közepén rendezett döntővel lezárult az OTP Fáy András Alapítvány „OK Projekt 2.0” program Ötletpályázata, amelyre több mint 400 nevezés érkezett. Az Ötletpályázat Döntőjére összesen 25 résztvevő - egyének, csapatok, cégek - készült. A pályázat 38 millió forintos összedíjazásából a nyertes ötlet gazdái 15 millió forint fődíjban részesültek. Mindemellett az Alapítvány és az OTP Bank 6 millió forint értékben osztott ki különdíjakat.

Tavaly novemberben az OTP Fáy András Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) bruttó 38 millió forint összdíjazású pályázatot hirdetett olyan digitális megoldások felkutatására, amelyek elősegítik a 12-22 éves korosztály pénzügyi tudatosságának fejlesztését és életének sikerességét. A pályázóknak ügyelnie kellett arra, hogy a benyújtott pályázatok digitálisan is megvalósíthatóak legyenek, valamint kötődjenek a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretek átadásához. 

 

A Döntőben a pályázók hétperces prezentációkban mutatták be ötletüket. A nyertes ötlet egy játékapplikáció lett, kitalálója bruttó 15 millió forint, a további 8 díjazott, köztük két 18 év alatti pályázó (egy csapat és egy egyéni induló személyében) pedig bruttó 23 millió forint nyereményben részesült. A pályázatok újszerű ötletei rendkívül széles skálán mozogtak: volt, aki chatboton vagy szimulációs programon dolgozott, de különböző pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási alkalmazásokat is prezentáltak. Az Ötletpályázat nem csak Magyarországon mozgatta meg az emberek fantáziáját: a hazai csapatok mellett egy erdélyi és egy magyar-szerb vegyes csapatot is beválasztottak a Döntőbe. 

 

 

Az Ötletpályázatot jelentős érdeklődés övezte, a jelentkezők több mint 400 nevezést adtak le. A zsűrit annak elnöke, Csányi Péter, az OTP Bank digitális értékesítési és fejlesztési igazgatója, Dobó Mátyás, az Endless.Consulting ügyvezetője, Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont ifjúságkutatója, valamint Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány oktatásszakmai igazgatója alkotta.

 

A pályázat Döntője előtt a négyfős zsűri által legígéretesebbnek tartott 25 csapat egy kéthetes Mentor Programban vett részt, melynek keretében a mentoráltak a beküldött ötleteiket szakmai tanácsok alapján tökéletesíthették. Emellett a résztvevők személyes képzést is kaptak a bevont mentoroktól és szakértőktől, akik ezzel is támogatták a pályázók felkészülését.

 

„Rendkívül innovatív megoldásokkal találkoztunk, remek pályaművek, ötletek, koncepciók kerültek a Döntőbe” – mondta Gróf Henrik Balázs, majd hozzátette: „Az OTP Bank és az OTP Fáy András Alapítvány elkötelezett a digitális megoldások és az innováció iránt, ezért az Alapítvány a bruttó 38 millió forintos keretösszegen felül bruttó 2 x 500.000 forintot is felajánlott két fiatal pályázó részére, az OTP Bank pedig bruttó 5 millió forint értékben különdíjat adott át.”

 

Az Alapítvány a múlt hét folyamán szerződést kötött a nyertesekkel, melyek alapján megváltja a díjazásban részesült pályázók ötleteit. Ezekből az „OK Projekt 2.0” Digitális Szimulációs Programját tervezik megvalósítani; valamint a nagy sikerre való tekintettel az OTP Bankkal együttműködve újabb innovációs programot tervez indítani a közeljövőben.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05