A L'Oréal és az okoskütyük

forrás: Prím Online, 2018. június 4. 16:24

Virtuális sminktanácsadás, hajtanácsadás, bőrdiagnosztika és okostükör: többek között ilyen fejlesztéseket és újdonságokat mutatott be a L’Oréal a párizsi Viva Tech-en a hétvégén.

A L’Oréal a mindennapi élet három területén: a fürdőszoba, a hajszalonok és a butikok terén nyújt új, digitális szépségélményt a rendezvény látogatóinak.  Az újdonságok közt olyan személyre szabott termékek és eszközök is megjelentek, amelyekbe az AR (kiterjesztett valóság) és az AI (mesterséges intelligencia) elemeit is beépítették. 

 

A világon elsőként mutatta be a legújabb AR technológiát a L’Oréal, amely a nemrég megvásárolt ModiFace szépség és technológiai cég együttműködésével valósulhatott meg. Az új fejlesztés által a felhasználók virtuálisan próbálhatnak fel személyre szabott sminkeket, és élőben konzultálhatnak egy sminktanácsadóval, aki lépésről lépésre segít a kiválasztott smink elkészítésében. Az alkalmazáson keresztül az online vásárlás is lehetséges, így a javasolt sminktermékek rögtön a virtuális kosárba helyezhetők. 

 

Egy okostükröt is bemutattak, amellyel különböző sminkek próbálhatók fel virtuálisan, illetve a látogatók megtalálhatják az öltözetükhöz leginkább illeszkedő árnyalatokat és termékeket is. A tükör prototípusát kifejezetten a Viva Tech-re készítették, amelyben a korábban említett Modiface és a L’Oréal start up partnere, a MemoMi vettek részt.

 

A professzionális termékek divíziójába tartozó L’Oréal Professionnel is tartogatott újdonságokat a hétvégére. Fejlesztésük által különböző hajszínek próbálhatók ki virtuálisan. A 3D-s mesterséges intelligenciára épülő technológia a fodrászokat és a vendégeket köti össze a minél jobb szalonélmény megteremtése érdekében. 

 

 

Az online vásárlás területén a kínai L’Oréal két innovációt is mutatott be:

  • A L’Oréal Paris férfi kozmetikai márkája, a Men Expert egy hangvezérelt „komornyikot” fejlesztett, amely személyre szabott bőrápolási tippekkel látja el az alkalmazást használó férfiakat, emellett a segítségével az általa javasolt kozmetikai termékek is megvásárolhatók.
  • A másik újdonság a L’Oréal Paris számára fejlesztett, világhálóra csatlakoztatható, hangvezérelt tükör, amelyet a kínai kereskedőcég, az Alibaba együttműködésével dolgoztak ki. A tükör közvetlenül meg tudja vásárolni a fogyasztó által kinézett sminkhez szükséges termékeket a TMall webshopban.

 

Európában először mutatkozott be a L’Oréal és a SkinCeuticals vezető bőrápolási cég által tervezett Custom D.O.S.E, amely egy bőrgyógyász által végzett alapos bőrdiagnosztikai vizsgálaton alapuló, egyénre szabott bőrápoló megalkotását teszi lehetővé.  

 

A La Roche-Posay a tavaly bemutatott My UV Patch szenzor után idén a fürdőszobában, azon belül is a zuhany alatt tartogatott meglepetést. A koncepciót a francia Skinjay start up-pal közösen fejlesztették ki, amely által az érzékeny bőrűek egy speciális kapszulával gazdagíthatják a vizet, így élvezve a La Roche-Posay márka bőrápoló tulajdonságait a zuhany alatt. 

 

A L’Oréal professzionális divíziójához tartozó Kérastase hajápoló márka fejlesztése személyre szabott fejbőr és hajszerkezet-minőség elemzést nyújt. A technológia egy mobil alkalmazás és egy valós időben közvetítő kamera kombinációján alapszik, amelynek segítségével a szakértők a legmegfelelőbb termékeket javasolhatják a felhasználók számára. 

Kulcsszavak: Viva Tech L’Oréal

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05