A 80-as, 90-es évek slágerei között érkeznek a MÁVINFORM hírei

forrás: Prím Online, 2018. július 4. 09:52

Újabb rádiófrekvencián érkeznek menetrendszerűen a MÁVINFORM rövid hírei. Július másodikától a 80-as és 90-es évek könnyűzenéit felvonultató Sláger FM 103,9-es hullámhosszán is tájékozódhatnak a vonattal utazók a vasúti közlekedés legfontosabb híreiről. A körülbelül fél perces hírblokkok fókuszában a budapesti elővárosi vasúti közlekedéssel kapcsolatos információk állnak. A Sláger FM Budapesten és környékén sugároz, de interneten keresztül országosan is elérhető.

Hétfőtől már a Sláger FM-en is hallhatók a legfrissebb vasúti információk. A MÁVINFORM rövid hírei, illetve bejelentkező munkatársai reggel a 6:30-kor, 7:30-kor és a 16 órakor kezdődő hírblokkokban adnak tudósítást a legfontosabb, főként a budapesti agglomeráció vasúti közlekedését érintő aktualitásokról.  

 

A MÁVINFORM – amely közel 35 éve, 1984 nyara óta nyújt tájékoztatást  a médián keresztül – három éve újította meg hírszolgáltatását és több rádiónak is élőben tudósít, azonban most először jelentkezik olyan kereskedelmi rádióállomáson, ahol a zenéé a főszerep. 

 

A MÁVINFORM balesetek és vasútforgalmi nehézségek esetén a jelentősebb utazási változásokról sajtóhírt ad ki az MTI-nek, valamint a helyi és országos rádióknak. Ezek a vasúti közlekedéssel kapcsolatos aktuális információk a négyszázezres letöltésű, már vonatjegy vásárlására is használható  Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport honlapjának (www.mavcsoport.hu) MÁVINFORM rovatában olvashatók (ezek rendszeresen, a szükséges mértékben frissülnek az utasok gyors tájékoztatása érdekében). 

 

A MÁVINFORM hétköznaponként rendszeres és aktuális hírekkel áll a rádióhallgatók, az utasok rendelkezésére. A rövid, 30-60 másodperces vasúti hírek az utazási csúcsidőszakra fókuszálnak, ezért a reggeli és a délutáni órákban hallhatóak munkanapokon, hétfőtől péntekig. Minden olyan hírt közzé tesz, amely az utasok széles körét érinti, legyen az egy baleset, berendezés műszaki hibájából eredő fennakadás, ünnepi közlekedéssel kapcsolatos menetrendi változás.

Kulcsszavak: Sláger FM MÁVINFORM MÁV

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Íme 4 tipp, hogy hogyan keress pénzt vásárlásaiddal

Kevés olyan ember van, aki nem vágyik arra, hogy növelje a megtakarításait, ez azonban nem mindenkinek megy egyszerűen. Számos apró módszer létezik arra, hogy hogyan osszuk be a pénzünket, hogyan csökkentsük kiadásainkat, azonban az sem ördögtől való, ha valaki költve spórol, vagyis azáltal képez tartalékot, hogy közben vásárol. Ráadásul ki az, aki nem szereti, ha megjutalmazzák azért, hogy költi a pénzét? Az alábbiakban bemutatjuk a költve spórolás legjobb módszereit a legrégebbi megoldástól a legújabb innovációig.

2020. február 28. 11:55

Folytatódik a tudományos munka az Antarktiszon lévő Palmer kutatóállomáson

A SES Government Solutions (SES GS) és az Artel a Leidosszal közösen létfontosságú csatlakoztathatóságot biztosítottak a National Science Foundation (NSF) által működtetett antarktiszi Palmer kutatóállomás számára. A műholdalapú szolgáltatás nyújtja az adatmegosztás gerincét, hogy az egészéves kutatás eredményeit a terepről eljuttathassák a United States Antarctic Program (USAP) 12 ezer kilométerre lévő adatközpontjába, a coloradói Centennialbe.

2020. február 28. 10:39

Új területeken hódít a különleges magyar fejlesztés

Disztribútori szerződést kötött a magyarországi székhelyű i4p és az adriai régióban tevékenykedő, szlovén székhelyű REAL security vállalat. A megállapodás értelmében 2020-tól a Real security forgalmazza az i4p termékeit, köztük a piacon egyedülállóan magas szintű biztonságot kínáló Trident HSM-et Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Észak-Macedóniában, Horvátországban, Koszovóban, Montenegróban, Szerbiában és Szlovéniában.

2020. február 28. 09:22

Átfogó és transzparens digitális hatékonyságmérés

A marketing alapvető értékteremtő funkciója a fogyasztóknak szánt termék, illetve szolgáltatás útjának tudatos alakítása - nincs ez másként a digitális környezetben sem. Marketingesként azt kell megcéloznunk, hogy a fogyasztó folyamatosan élményhez jusson és bizalommal fordulhasson az általunk gondozott brandek felé.

2020. február 27. 17:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Nemzeti Közműszolgáltató nevében indult adathalász támadás

2020. február 25. 13:40

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33
online sportfogadás