Az Európai Unió Bírósága döntött az online elérhető fotók további felhasználásáról

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 9. 11:42

Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a szerző engedélyével online hozzáférhetővé tett fotó nem használható fel a szerző újabb engedélye nélkül egy másik honlapon, azonban kiskaput jelenthet ez alól a kattintható hiperlinkek használata.

A döntés apropóját egy szerzői jogvita adta, melyben egy német fotós egy internetes utazási oldal számára engedélyezte fényképének az oldalon való közzétételét. Egy német középiskola tanulója azonban letöltötte a fotót az oldalról és felhasználta iskolai dolgozatához, melyet az iskola honlapján közzé is tettek. 

 

A fotós erről tudomást szerezve keresetet indított a német bíróságok előtt és kérte a fotó többszörözésétől való eltiltást, valamint kártérítés megfizetését arra hivatkozva, hogy ő csak az utazási weboldal üzemeltetőinek adott felhasználási jogot, és így fotójának az iskola honlapján való közzététele sérti szerzői jogait. A fotós az Európai Uniós szerzői jogi irányelvre (Irányelv) hivatkozott, mely szerint a mű szerzőjének főszabály szerint kizárólagos joga van a mű nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve annak megtiltására. 

 

Kérdésként merült fel az Irányelv fenti rendelkezése alapján, hogy egy honlapon a szerző engedélyével – a letöltést megakadályozó intézkedés nélkül – közzétett fotónak egy másik honlapon való online elérhetővé tétele kimeríti-e vajon a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmát. Az Európai Unió Bírósága úgy ítélte meg, hogy ezt a fajta online elérhetővé tételt „hozzáférhetővé tételnek”, és ennek következtében „közvetítési cselekménynek” kell minősíteni. Ez az online elérhetővé tétel ugyanis lehetőséget nyújt a fotóhoz való hozzáférésre annak a honlapnak - jelen ügyben az iskola honlapja – a látogatói számára is, amelyen azt másodlagosan elérhetővé teszik. A szerzői jogvédelem alatt álló műnek egy másik honlapon való elérhetővé tételét így e mű új közönség számára történő hozzáférhetővé tételének is kell minősíteni. 

 

Az Európai Unió Bírósága a fentiek alapján megállapította, hogy a művek harmadik személyek általi, a szerző előzetes hozzájárulása nélküli minden felhasználását a művekhez fűződő szerzői jogok megsértésének kell tekinteni. Az irányelvnek ugyanis az a célja, hogy a szerzők számára magas szintű oltalmat hozzon létre, amely számukra megfelelő díjazást biztosít műveik felhasználása után, többek között a nyilvánossághoz közvetítés esetén. 

 

„Kibúvót jelenthet a szigorú szabályozás alól azonban az oldalon elhelyezett hiperlinkek használata. Más megítélés alá esik ugyanis az Európai Unió Bírósága szerint az olyan online elérhetővé tétel, amely kattintható link segítségével vezeti át az olvasót arra a honlapra, ahol a védett művet eredetileg közzétették. A hiperlinkek használata az Európai Unió Bírósága szerint hozzájárul az internet megfelelő működéséhez” – tette hozzá dr. Bánczi Lea, a Deloitte Legal ügyvédje.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05