Panorámakeretek a Balaton körül

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 14. 13:18

A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség idei közös újítása, hogy a nyár folyamán látványos fotókeret installációk kerültek a Balaton köré, ahol megörökíthetjük a Balatonon töltött legszebb pillanatokat.

A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség a nyár folyamán 17 különleges helyszínen, gyönyörű balatoni panorámára néző fotókeret installációkat helyezett el, ahol csodás képek születhetnek a festői szépségű tóról. „A MOL Nagyon Balaton indulása óta fontosnak tartjuk a Balaton megítélésének erősítését, mind a magyar, mind a külföldi idelátogató turisták szempontjából. Ez elsősorban a régió legizgalmasabb fesztiváljain, kulturális eseményein keresztül valósul meg, egymilliónál is több vendéget vonzva évente a Balatonra. Ezekkel a Balaton körüli panorámapontokkal szeretnénk felhívni a figyelmet a balatoni táj szépségére, ami mellett sokan hajlamosak vagyunk csak úgy egyszerűen elhaladni. Így viszont fotók és posztok ezrei születnek minden évszakban a Balaton körül.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója.

 

 A Panorámakereteknél érdemes megállni egy-egy percre és átélni az élményt, közben pedig megörökíteni egy közös fotóval a páratlan kilátást és az adott pillanatot. Jó programpont lehet ez akár egy balatoni nyaralás közben, vagy egy laza hétvégi bicajozás során.

 

A Panorámakereteket a tó számos pontján meg lehet találni, többek között Balatonalmádin a Sóhajok hídja mellett a vízparti sétányon, Csopakon a Petőfi utcában, a Jásdi és Tamás pincék fölött, Révfülöpön a Rózsakertben, Keszthelyen a parti sétányon a Szigetfürdő előtt, Fonyódon a Panoráma sétányon, ahonnan csodás kilátás nyílik a Badacsony-hegyre. Készíts fotót a Balatongyöröki Szépkilátónál vagy Balatonbogláron a Gömbkilátó alatt, és posztold #molnagyonbalaton #hellohungary hashtagekkel!

 

További információ: https://molnagyonbalaton.hu/programok/a-legszebb-balatoni-fotohelyszinek

 

Fotók: Hölvényi Kristóf 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Állásbörzés fesztiváljegy a karácsonyfa alatt?

A karácsony közeledtével minden szülő a tökéletes ajándékot keresi gyermekének, még akkor is, ha az valójában már felnőtt. Az újabb okostelefon helyett lehetséges olyan ajándékot adni, ami valóban előrelendíti fiatalok életét!

2018. december 19. 15:56

Felújítják az Álomutazót karácsonyra

Karácsony előtt és után nem is jöhetne semmi jobb, mint egy jó családi program. A tavaly nagysikerű szuperprodukció idén újraéled, ugyanúgy a BOK csarnokban, sztárokkal, lenyűgöző látványvilággal és fantasztikus slágerekkel.

2018. december 19. 11:00

Adventi hangulatban búcsúzik a Future Park

Már csak december végéig látható az Andrássy Élményközpontban a világ egyig legizgalmasabb virtuális játszótere, az év utolsó hónapjára adventi hangulatba öltözött Future Park. A japán szakemberek által megálmodott interaktív tér az elmúlt fél év alatt több mint 150 ezer látogatót vonzott. Az Andrássy Élményközpont pedig már 2019-re tervez, egy, az elmúlt évtized legnagyobb kasszasikerű filmjének kiállítását várhatjuk februártól.

2018. december 11. 12:51

A repüléstörténet mérföldkövei

Az ember létezése óta vágyott arra, hogy repülhessen. A repülés felfedezése örökre megváltoztatta az emberek közötti interakciókat, a világ felfedezésének módját és mindennapi életünket is. 

2018. december 9. 09:16

Rosszcsontok Mikulása a Telenornál

December 6. a Telenornál is a gyerekekről szól: a szolgáltató Mikulása ezen a napon meglepetésekkel várja az üzleteibe betérő gyerekeket, és nem kérdezi, hogy ki volt jó vagy rossz, mindenkinek jár ajándék. A rosszcsont gyerekek legjobb pillanatait megörökítő fotókat pedig a Telenor Facebook-oldalán induló pályázatán várja.

2018. december 3. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Technológiával az örökélet felé

2019. január 14. 10:53

Az LG és a Microsoft közösen forradalmasítja az autóipart

2019. január 12. 10:47

Új technológiák az online játékgépekhez

2018. december 28. 08:02

123 magyarországi ALDI áruháznál állít üzembe elektromosautó-töltőket az E.ON

2018. december 19. 14:13
cloudappsportal.com