A Fujitsu új felmérése szerint az IoT-projektek három éven belül megtérülnek

forrás: Prím Online, 2018. október 11. 09:55

A Fujitsu új vizsgálata szerint* a dolgok internete (IoT) elérte a korai „mainstream” használat szintjét, és az üzleti, illetve IT-vezetők legkésőbb három éven belül kézzelfogható eredményekre számítanak IoT-projektjeikből. Ez azt jelzi, hogy vége azoknak az időknek, amikor még csak pusztán kísérleteztek a dolgok internetével.

A Fujitsu az IDG Connectet bízta meg, hogy derítse ki számára, hogyan válik egyre éretettebbé az IoT-technológia a nagyvállalati környezetben, és milyen elvárásokat támasztanak vele szemben az iparági szereplők. Az eredmények tanúsága szerint az IoT érettsége már meghaladja a feltörekvő technológiák szintjét, és a nagyvállalatok egyre türelmetlenebbül várják, hogy nyereségük is tükrözze az IoT-projektek hatását. 

 

A válaszadók közel háromnegyede (73%) megerősítette, hogy az IoT-rendszerbevezetések már túlléptek a tesztelési és ismerkedési fázison, és közel felüknél már mutatkoznak az eredmények. A megtérülésre fordított nagyobb figyelmet mutatja az is, hogy az IDG Connect vizsgálatában a válaszadók csaknem egyharmada (31%) egy-két éven belül az IoT-projektekbe fektetett összeg megtérülésére számít, és 56% valószínűsíti, hogy három évben belül már nyereségre tehet szert belőlük. 

 

Az IoT komplexitása miatt a vállalatok szolgáltatók és eszközszállítók segítségét kérik a rendszerbevezetéshez. A vizsgálat szerint azonban a szállítók nem állnak a helyzet magaslatán. A vizsgálatban megkérdezettek szerint jobb támogatásra (24%) és szorosabb együttműködésre lenne szükség ahhoz, hogy a szállítók megismerjék az ügyfelek konkrét igényeit (23%), magasak az árak (20%), nem elég rugalmasak a szerződések (17%) és nehezen hozzáférhetők az „as-a-service” megoldások (15%).

 

„A vizsgálat eredményei alapján az IoT-technológiák számos vertikumban a korai mainstream használat szakaszába léptek. A Fujitsu tartós, robusztus technológiákkal segít ügyfeleinek maximális értékhez jutni és megtérülést elérni a dolgok internetéből. Mélyreható technológiai szakértelmünket ügyfeleink üzleti szakértelmével ötvözzük. A vizsgálati eredményekből világosan kiderült, hogy a nagyvállalatok már stabil megtérülést érnek el az IoT-projektek beruházásainál. Ez azokat a szervezeteket is cselekvésre kell, hogy bátorítsa, amelyek még mindig szkeptikusak az IoT valós üzleti értékét illetően” – nyilatkozta Yves de Beauregard, a Fujitsu digitális üzleti megoldásokért felelős vezetője az EMEIA-régióban.

 

 

Az IoT számos területen belépett a korai „mainstream” használat szakaszába 

A Fujitsu vizsgálata azt is megállapította, hogy a vállalatok a folyamathatékonyság növelése mellett sokféle egyéb célra használják az IoT-t. A válaszok között a munkavédelem (47%) és a biztonság növelése (47%) volt a két leggyakrabban említett terület, amelyet az IoT-vel megszerzett adatok intelligens stratégiák kidolgozására való felhasználása követett (46%).

 

Ezen túlmenően a vállalatok 45%-a már jelenleg is használja az IoT-t az új bevételszerzési lehetőségek feltárására, egynegyedük pedig kiváló lehetőséget lát az IoT alkalmazásában arra, hogy prémium árkategóriájú, értékes kiegészítőket vezessen be meglévő termékeihez, adataihoz és szolgáltatásaihoz. A válaszadók valamivel több mint egyötöde (22%) úgy nyilatkozott, hogy a dolgok internete segítségével költséghatékonyabban tud jobb és differenciáltabb szolgáltatásokat bevezetni új ügyfelek szerzéséhez. 

 

_________________

*  Az IDG Connect 2018 nyarán végezte el a vizsgálatot, amelynek során 250 fő feletti francia, német, spanyol, portugál, indiai, skandináv, egyesült arab emírségekbeli és egyesült királysági szervezetek 330 üzleti és technológiai vezetőjével készített interjút. A válaszadók túlnyomó többsége 500-4999 fős vállalatoknál dolgozott. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

Öt hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben is elindul a nyílt bankolás: az online számlázó autokassza rendszerébe mostantól a K&H Bank több mint 120 000 vállalkozói és nagyvállalati ügyfele is becsatlakozhat, megspórolva ezzel akár heti többórányi munkát.

2020. február 20. 14:22

A Citrixnél a Fujitsu lett “Az év partnere”

A Citrix Systems, Inc. mostani bejelentése szerint a Fujitsu nyerte el a vállalat által partnereknek odaítélt legmagasabb elismerést, „Az év partnere” díjat. A Fujitsu egyben „Az év globális rendszerintegrátora” is lett az EMEA térségben. 

2020. február 20. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33

20 éves Magyarország egyik legrégebbi email rendszere

2020. február 7. 09:03

A három legnépszerűbb rádiót négymillió ember hallgatja

2020. február 3. 10:01
online sportfogadás