125 iskola iratkozott be a Microsoft Innovatív Iskola Program 2018/2019-es évfolyamára

forrás: Prím Online, 2018. október 16. 08:39

Becsengettek a Microsoft Innovatív Iskola Program 2018/2019-es tanévére. Az október 12-én megtartott évnyitón egyből meg is kezdődött a tanulás: noha a hagyományos szavalás ezúttal elmaradt, a Microsoft Magyarország székházban felsorakozó tanárok és iskolaigazgatók gondolatai enélkül is rímeltek a digitális oktatásra.

A Microsoft Innovatív Iskola Program 2016-ban indult el azzal a céllal, hogy lendületet adjon az oktatási körülmények 21. századivá tételéhez. „Az iskolák digitális transzformációja komplex folyamat, nem oldható meg néhány új laptoppal, tablettel vagy interaktív táblával” – emelte ki a program jelentőségét Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási üzletágvezetője. Szerinte az átállásnak először fejben kell megtörténnie, a technológia és a tantárgyi tematika között pedig nem árt egyfajta szimbiózis, az IKT eszközökben rejlő előnyök maradéktalan kiaknázása érdekében. „Ebben óriási segítség az elmúlt két év gazdag tapasztalata és az ezalatt kialakult, szakértő és támogató pedagógusközösség” – hangsúlyozta Merényi Ádám.

 

 

Az iskolaigazgatókat vezetőképző tréningsorozattal, a tanárokat módszertani képzéssel készítik fel. De az innovatív pedagógia addig is bármikor „házhoz jön”; a rendhagyó tanítási mintanapra meghívott Innovatív Pedagógus Minecraft-tal, 3D Paint-tel, digitális autóskártyákkal, OneNote Osztályjegyzetfüzettel, Teams feladatkiosztással hozza el a 21. századi órákat a diákoknak.

 

„A most tanulóit a jövő munkaerőpiacára kell felkészítenünk. De milyen képességekre lesz szüksége a 2030-as évek álláskeresőjének? Egy mesterséges intelligenciával átszőtt világban épp az olyan emberi kompetenciák fognak felértékelődni, mint a kreativitás, az együttműködés és a kritikai gondolkodás” – világított rá a digitális oktatás és a jövő HR kihívásainak összefüggéseire Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR igazgatója. Szerinte ezeket a kulcsképességeket csak innovatív oktatási módszertannal, újragondolt szerepekkel és pedagógiai eszközökkel lehet fejleszteni.

 

 

A hat teremben, 20-20 perces turnusokban zajló szekciókon a résztvevők megismerkedhettek a digitális taneszközök túlélőkészletével, izgalmas kérdezz-feleleket játszhattak a Microsoft élménylaborjában, de segítséget kaptak a hatékony IKT eszközválasztáshoz is. Az eseménnyel egy időben zajló EU Code Week tematikájához is illeszkedve Harold, a robot mindenkit bevezetett a programozás alapjaiba. A kódolás ma már a digitális írástudás része, és nemtől, előképzettségtől függetlenül bárki képes elsajátítani. A Microsoft a 2013-as indulás óta aktív közreműködője az EU Code Week kezdeményezésnek, hogy játékos és szórakoztató módon minél több fiatalt megismertessen a kódolás gyakorlatával. Az Innovatív Iskolák digitális előrelépéséhez szükséges komplex és díjmentes IT infrastruktúrát az Office 365 környezetre biztosítja – ennek hatékony kihasználásához Kovács Zoltán, a Microsoft Magyarország megoldásszakértője mutatott frappáns gyakorlati fogásokat.

 

A több mint 100 résztvevőből összesen öt tanulócsoport alakult a korábbi évfolyamok iskolaigazgatóinak és a Microsoft Innovatív Pedagógus Szakértőinek vezetésével. A résztvevők rendszeresen találkoznak, hogy motiválják egymást, és megosszák a legjobb gyakorlatokat, vagy megoldást keressenek a tapasztalt problémákra. A Microsoft Innovatív Iskola Program díjmentes, a szervezők mindössze aktív elköteleződést és partnerséget kérnek a csatlakozóktól.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Negyedjére díjazta a közeljövő szakembereit az NMHH Médiatudományi Intézete

A média- és hírközlési jog aktuális kérdéseit kutató tehetséges hallgatókat és konzulenseiket díjazta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézete (MTMI) az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához (OTDK) kapcsolódó pályázatán. A díjakat Karas Monika, az NMHH elnöke adta át március 21-én az NMHH Ostrom utcai székházában. A beérkező pályázatokban a legnépszerűbb témák egyre inkább az internethez kötődnek.

2019. március 23. 12:43

Miként veszélyeztetheti a digitalizáció a demokráciát?

Szoftveres fenyegetések, választási visszaélések, a biztonsági rendszerek feltörése – avagy milyen kihívásokat állít a digitalizáció a demokratikus politikai rendszerek elé? – tették fel a kérdést az Antall József Tudásközpont által, a közelgő európai parlamenti választások kapcsán szervezett brüsszeli konferencián, ahol szakértők bevonásával elemezték az európai kiberbiztonsági helyzetet. A téma aktualitását mutatja, hogy ez lesz várhatóan az egyik legérdekesebb panelbeszélgetése az idei think.BDPST konferenciának is.

2019. március 23. 09:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

MagyarBrands díjas a Cellum

2019. március 21. 11:06

Hogyan netezzünk biztonságosan?!

2019. március 7. 12:31

Perre megy a Huawei

2019. március 7. 11:06

A Cellum biztonságos wallet platformja támogatja az új indonéz e-money rendszer, a LinkAja kialakítását

2019. március 1. 10:54
cloudappsportal.com