Magyar startup sikerek Koppenhágában

forrás: Prím Online, 2018. november 7. 18:02

Két magyar startup is kiválóan szerepelt a 27. Global Technology Fórumon kedden, november 6-án, amit ez évben Koppenhágában rendeztek. 

A Sohajda Júlia által bemutatott SafeSkin iPhone elektronikus és fizikai hibrid biztonsági megoldás, holtversenyben a PersonClinic Washington DC bázisú individuál health management platform startupjával első helyet szerzett. A második helyet - szintén holtversenyben - a Mi utcánk közösséget szervező startup nyerte el, “Thanky” nemzetközi brandje használatával, amit Cseh Norbert képviselt. 

 

A most már negyedik éve magyar versenyzőket is felsorakoztató pitch döntőn először sikerült magyar csapatnak nyernie. Szoros versenyben, sok jelentkező közül választották ki a versenyzőket, és a döntősöket meghívták a személyes pitch-re a Global Fórum során. Megjelentek többen a korábbi nyertes csapatok közül, akik a tavalyi évben, Winnipeg, Canadaban szerepeltek a döntőben és a verseny által nyújtott kapcsolatrendszer hozzájárult a felgyorsult növekedésükhöz.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Online és az üzletekben is elérhető kedvezményekkel indult a Black Week a Telenornál

A Telenor kutatásai szerint az egyre növekvő számú online vásárlások mögött jól körülhatárolható vásárlói szokások azonosíthatók be. 

2018. november 19. 09:11

Médiatanács-támogatás nyolc magyar animációs sorozat bővítésére és egy új önálló filmre

Több mint 60 millió forintból készülhet egy önálló animációs kisfilm és nyolc új sorozatepizód a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával. 

2018. november 19. 08:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Windows 10 Professional olcsón és ingyenes kézbesítéssel

2018. november 8. 16:27

eTrends Monitor: a készpénzmentes fizetés már népszerűbb a netezők körében

2018. október 8. 10:12

Videót vetít, kezet fog, ölel, táncol a robot

2018. szeptember 21. 14:07

Mely területeken jelenti a fejlődés motorját a nyílt forráskód

2018. szeptember 19. 14:18
cloudappsportal.com